Mit mutat tíz év elteltével az őszödi beszéd?

2016. május 26. 12:00 | Fekete Kata

A mai napig sok vita és kérdés van az őszödi beszéd kapcsán. A Hirado.hu összegyűjtötte az érveket és az ellenérveket.

Abban konszenzus van, hogy a változások kezdetét az őszödi beszéd idején érdemes keresni, de hogy a szónoklat miről szólt, Gyurcsány Ferenc tulajdonképpen mit közölt az MSZP-frakció tíz évvel ezelőtti zárt ülésén, arról már a több vita.

Simon János politológus szerint a lényeg, hogy Gyurcsány Ferenc, pártja választási győzelme után, a kampányban még elhallgatott megszorítások politikáját akarta lenyomni a szocialista képviselők torkán. Eközben pedig önleleplező módon kimondta, hogy a szavazóknak hosszú időn keresztül hazudtak, nehogy azok megtudják az ország mennyire nehéz gazdasági, pénzügyi helyzetben van.
„Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz.

Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. (…) Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztunk volna. E helyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este” Részlet az őszödi beszédből.
Novák Zoltán politológus szerint a kormányfő részéről jogos felvetés volt, hogy rendbe kell hozni az államháztartást, és meg kell reformálni a nagy társadalmi alrendszereket, mint az egészségügy vagy az oktatás. A hiány akkoriban 10 százalékra rúgott – jegyezte meg. A Méltányosság Politikaelemző Központ projektigazgatója hangsúlyozta, a hazugságok említésekor Gyurcsány nem véletlenül fogalmazott többes szám első személyben, ugyanis a felelősséget csak részben vállalta.

Sőt, szónoklatát az MSZP régebbi vezetői, illetve a fedezetlen szociális költekezést folytató Medgyessy-kormány elleni vádbeszédként adta elő. A teljes szöveg azt mutatja, hogy Gyurcsány Ferenc elsősorban a politikustársait bírálja, akik nagy része továbbra is ellenzi a megszorításokat és a nagyszabású reformokat, felszólalását tehát nem önleleplezésnek szánta – mondta a politológus. Hozzátette: a miniszterelnök ettől még beismerte, hogy az általa vezetett kormányzat becsapta a szavazókat.

A teljes

">öszödi beszéd itt tekinthető meg.

FEL