Mission Impossible Muronyban - videóval

2017. július 8. 08:29 | Szabó Rita

Titkosügynök tábort rendeztek a héten Muronyban a Missziós Házban. Az iskolásokat egész héten különleges, szórakoztató és persze tanítócélzatú feladatok várták.A rendőrség munkatársai a hét elején szakmai fogásokat, például ujjlenyomat keresést mutattak be, most pedig a tábor zárásaként a 32. Nemzeti Honvéd Díszegység kiképzést és fegyverbemutatót szervezett az iskolásoknak.
Katonák érkeztek Muronyba a 32. Nemzeti Honvéd Díszegységtől, hogy kiképezzék a gyerekeket.  Miután ismertették a feladatokat, bemutatták az öltözéküket, és a tömegoszlatás fegyvereit még kiképzést is tartottak a gyermekek számára. A program célja a bemutatók és a tanulás mellett, nem más volt, mint, hogy megszerettessék és felhívják a  katonák a figyelmet a honvédelmi pályára.

 

 

A fegyverismeret  során a tábori diákok még a kezükbe is vehették a puskákat. A gyerekek nagyon élvezték a programot, főleg a kiképzést és a bomba hatástalanítását. A táborvezető fontosnak tartotta, hogy a gyerekek ezalatt az egy hét alatt ne csak szórakozzanak, de  tanuljanak és fejlődjenek is.

A szülők szerint széles körű tudást kaptak a gyerekek a tábor során, amelyeket a mindennapokban is használni tudnak majd. Jövőre is lesz nyári tábor Muronyban a Missziós házban az pedig, hogy akkor milyen témaköré épül a program még a jövő kérdése lesz.

További programok »

FEL