Liska András, az Erkel Ferenc Múzeum szakmai vezetője, régésze a behir.hu-nak elmondta, hogy azt a lelőhelyet, amelyen jelenleg az ásatás zajlik, már az 1990-es évek óta ismerik, szerepel az örökségvédelmi nyilvántartásban, néhány éve egy kimagasló jelentőségű temetkezési hely is előkerült ezen a lelőhelyen. A feltárásra azért volt szükség, mert a környéken egy helyi vállalkozás garázsokat épít, s mivel a lelőhely a beruházás kellős közepén helyezkedik el, ezért az Örökségvédelmi Hivatal próba és megelőző feltárást rendelt el a területen.
– Először próbafeltárással vizsgáltuk a területet, és a beépítendő részek tengelyében jelöltük ki a próbaszelvényeinket annak a megállapítására, hogy a korábbi felszíni leletek alapján regisztrált régészeti lelőhelyet milyen mértékben érinti ez a beruházás – részletezte a feltárás részleteit a szakmai vezető. – A próbafeltárás során kiderült, hogy az 5. és 6. századra keltezhető településmaradványok találhatók ezen a területen, úgyhogy megkezdtük a feltárást. Egy gepida kori, félig földbe vájt háznak a maradványai kerültek elő, ennek a feltárása jelenleg is zajlik. Szép példája ez a korszak hasonló település-maradványainak. A lakóházakat néhány éven keresztül használták, ágas, fás, szelemenes kialakítású házról volt szó, amelynek a tetőszerkezete a föld felszínén nyugodott, és amikor ez már nem volt használható, akkor néhány tíz méterrel arrébb építettek hasonló házat.
Liska András arról is beszélt, hogy a szakemberek jól ismerik az ilyen típusú és ebből a korból származó lakóhelyeket, ám ezen a lelőhelyen ez az első, amit teljes mértékben sikerült feltárni.
Kik voltak a gepidák?
A régész arra is emlékeztetett, hogy a népvándorlás időszakának közepén az Alföldön számos olyan nép megfordult, amely gazdálkodással foglalkozott, hosszabb-rövidebb ideig a környéken élt. A gepida nép egy keleti-germán eredetű népcsoport, amely az erdélyi és alföldi területeken telepedett le. Az avarok bejöveteléig követhető a történetük, a források alapján nagyjából a 6. század közepéig éltek itt, a most megtalált objektumok is ezt támasztják alá.
– Érdekessége ennek a leletnek, hogy az a sír, amit néhány éve találtunk, az erre az időszakra keltezhető, vagyis bár az avarok valószínűleg már a Kárpát-medencében voltak, de a gepida népességhez köthető kisebb csoportok még ebben az időszakban is itt éltek – tette hozzá Liska András.
A leletek az ásatást követően restauráláson esnek át, majd a gyulai Erkel Ferenc Múzeum gyűjteményét gazdagítják.
V.D., H.D.