Új kép a Kohán kollekcióban

2025. február 11. 07:29 | Kintner Nikolett

Új képpel bővül a gyulai Kohán képtár. Az eredetileg dr. Dakó Károly birtokában lévő festmény Washingtonból érkezett a gyulai tárlatba.

Kohán György munkássága során számos  alkotással örvendeztette meg az utókor műkedvelőit, melyeket a gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kohán képtárában tekinthetünk és csodálhatunk meg, repetoáruk pedig most egy kivételes darabbal bővült, mely egészen Washingtonból érkezett Gyulára.

A szállításért felelős Trial Logistics Budapesti fióktelepének igazgatója elmondta, a régi ismeretség fényében nem volt kérdés, hogy hozzájáruljanak egy ekkora fontossággal bírón kulturkincs bővítéséhez.

 

Fotó: Kovács Dénes /behir.hu

Fotó: Kovács Dénes /behir.hu

- Van némi személyes kapcsolatunk a kurátorral, többek között ez a régi ismertség is megalapozta azt, hogy a dolog mellé álljunk és ezel is támogassuk, segítsük a magyar kultúrát, hozzájáruljunk a helyi kultúra fejlődéséhez is - fogalmazott Kele Miklós igazgató.

A kép különlegessége amellett, hogy igen messziről érkezett hazánkba, hogy olyan korszakban készült, amelyből a festőnek csak nagyon kevés alkotása maradt ránk.

- A Kohán-hagyaték jelentős részét mi őrizzük, ez a kép viszont a festő halála előtt 30 évvel készült, amikor eladta, vagy elajándékozta festményei nagy részét. Nagyon kevés maradt meg abból az anyagból, ami ehhez a korszakhoz köthető - fejtette ki Liska András, az Erkel Ferenc Múzeum szakmai vezetője.

Fotó: Kovács Dénes /behir.hu

Fekete-Dombi Ildikó, az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, az alkotás képtárba való helyezéséig sok közös munka és segítő kéz vezetett.

- Az alkotás művészileg is különleges, mert a kulturális mecenatúra területén egy olyan segítőnk akadt, aki díjmentesen vállalta az alkotás hazaszállítását. Washingtonban a magyar nagykövetség keresett meg bennünket és az ő segítségük is nagyon fontos volt a kép hazaszállításának vonatkozásában - fogalmazott az ügyvezető igazgató.

A kép eredetileg az egyesült államokba emigrált dr. Dakó Károly tulajdona volt, akinek a fia, dr. Martin Dakó felajánlásának köszönhették a képet, melyet immár a Kohán képtár részeként, február 22-étől egy időszaki kiállításon tekinthetik meg a látogatók.

 

Fotó: Kovács Dénes /behir.hu

További programok »

Gyula