Mini felnőttek a Hetedhét Játékvárosban

2017. július 19. 17:05 | Szendi Rita

Egyedülálló táborba várja a gyerekeket a gyulai Hetedhét Játékváros. A programsorozatnak minden évben meghatározott tematikája van, amely ezúttal a Vizek Világa. A gyerekek felfedezőket, kalandorokat, valamint kalózokat ismerhetnek meg és bújhatnak a bőrükbe.

A programot már kilencedik alkalommal rendezik meg Gyulán. A gyerekek körében nagy népszerűségnek örvend a tábor, mert egész napos programok és a felnőttek világához hasonlóan különböző munkák várják őket. A tábornak saját pénzneme van, az úgynevezett Gyuró, amit a munkájukért kapnak.

– Igazából az a lényeg, hogy ez egy mini város, mini felnőttekkel, és például ha dolgozol, akkor aztán kapsz érte Gyurót, ha beváltod a bankban – mesélte Gurzó Gerda Anna.

A gyerekek a táborban akár össze is házasodhatnak, de gyermeket is örökbe fogadhatnak. Így akár a spórolást is megtanulhatják, hiszen a házasság adókedvezménnyel jár.

– Dolgozni kell, van egy csomó munkahely, ahol mindent kipróbálunk, most a víz a téma és azzal kapcsolatosan vannak munkák, de meg is lehet házasodni – mondta el az újdonsült menyasszony, Fehér Jázmin.

A táborozók sokféle munkakörből választhatnak a munkaügyi hivatalban, ahol mint mondják, mindig nagy a sorban állás.

– Kimegyünk járőrözni, és aki fut vagy csúnyán beszél, annak a nevét felírjuk. Másodjára meg behozzuk, és két Gyurót kell fizetnie – mesélte az egyik kis dolgozó, Fekete Vencel.

A gyerekek reggel 8 órára érkeznek, ahol beosztják őket a csoportokba és elkezdődhet a kétszer másfél órás munkaidő. 

– 8-12 éves gyerekeket fogadunk és várunk minden évben. Van olyan gyerekünk, aki ötször csinálta végig velünk a Játékvárost. Minden évben két héten keresztül tart a tábor, egy hétre nem is fogadunk gyerekeket. Itt a demokráciára neveljük a gyerekeket, a pénzzel való bánásmódot tanulják meg és a munka világával is megismerkedhetnek – tájékoztatott a szakmai vezető, Szabó Enikő.

A táborba érdemes időben jelentkezni, ugyanis gyorsan elfogynak a helyek. A maximális létszám 240 gyermek, ettől függetlenül minden évben vannak, akik várólistára kerülnek.

További programok »

FEL