Minden csepp számít: A víz világnapjára készített gyermekalkotásokat díjazták

2024. április 26. 16:21 | Kovács Andrea

„Minden csepp számít” címmel hirdette meg idei rajzpályázatát az Alföldvíz Zrt. a szolgáltatási területén élő óvodás és általános iskolás gyermekeknek. A díjakat pénteken a társaság békéscsabai központjában adták át.

Az Alföldvíz Zrt. az ország negyedik legnagyobb víziközmű-szolgáltatójaként kiemelt feladatának tekinti felhívni a figyelmet a takarékos vízfelhasználásra, a csapvíz fontosságára és annak védelmére. Ennek jegyében a világnap alkalmából ismét rajzpályázatot hirdetett, melyre több száz alkotás érkezett óvodásoktól és kisiskolásoktól, akik lerajzolták, ők hogyan takarékoskodnak a csapvízzel.

A díjátadó ünnepségen Szeverényi György, a cég vezérigazgatója örömét fejezte ki, hogy ilyen sokan rajzoltak, hiszen ezzel a gyermekek közelebb kerültek a vízkincs megóvásához, a természeti értékek védelméhez.

– A  "Minden csepp számít" elnevezésű pályázat célja azt volt, hogy népszerűsítsük a csapvízet és felhívjuk a figyelmet a vízkincsünk védelmére,  fontosságára. Mindannyian függünk a víztől, ezért mindenkinek van tennivalója. A gyerekeknek, a családjuknak, az óvodás vagy iskolatársaknak, kisebb-nagyobb közösségeknek is felelőssége, hogy mindennapi vízhasználati szokásaik megváltozzanak, takarékosan bánjanak a vízzel – hangsúlyozta.

 


Összesen 50 intézményből pályáztak, a legtöbben Békéscsabáról, Makóról és Kondorosról küldtek be alkotásokat. A legaktívabb iskola a Makói Kálvin Téri Református Általános Iskola, míg a legaktívabb óvoda a gyulai Németvárosi Óvoda volt. Az esemény zárásaként a legjobb alkotások beküldői átvették nyereményüket, az összességében 600 ezer forint értékű csoport- és osztálykirándulást, melynek célja, hogy élményt kapjanak a gyerekek.



AZ ÓVODÁS KATEGÓRIA díjazottjai:

1. helyezett: Szombati Luca (felkészítő pedagógus: dr. Szabó Tiborné) Százszorszép Művészeti Bázisóvoda, Vuk csoport, Békéscsaba

2. helyezett: Uhrin Zorka (felkészítő pedagógus: Czibulka Éva) Vásártéri Óvoda, Micimackó csoport, Gyomaendrőd

3. helyezett: Ragács Alíz (felkészítő pedagógus: Mészáros Zsanett, Kovács Szilvia) Rákóczi Ferenc utcai Óvoda, Szentes

 

AZ ISKOLÁS KATEGÓRIA díjazottjai:

1. helyezett: Bene Borbála, Hornok Dorina, Kiss-Várkonyi Maléna, Lisztóczki Kornél, Orvos Zara, Szabó Dóra, Szabó Natasa, Szöllősi Boglárka, Veress Hajnalka, Veszelka Miklós (felkészítő pedagógus: Bordás Andrea) Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium, Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Békéscsaba

2. helyezett: Zsiga Zsófia (felkészítő pedagógus: Patkós Győzőné) Kálvin Téri Református Általános Iskola, Makó

3. helyezett: Szombati Petra (felkészítő pedagógus: Medgyesiné Seprenyi Erzsébet) Lencsési Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Békéscsaba

 

 



További programok »

Gazdaság

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL