Milliárdokból fejlődnek az óvodák és konyháik

2017. április 5. 15:56 | Varga Diána

Idén is 3,5 milliárd forintot hívhatnak le az önkormányzatok óvodafejlesztésre és gyermekétkeztetés feltételeinek javítására.

Idén is milliárdokból fejlődhetnek az óvodák és azok konyhái - jelentette be Varga Mihálynemzetgazdasági miniszter. A tárcavezető elmondta: a kormány családbarát politikájának egyik alapvető pillére, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel támogassa a gyermekvállalást és a gyermeknevelést. Emellett kiemelt figyelem irányul a különféle szabályozási és adópolitikai intézkedésekhez kapcsolódó intézményi ellátásra is.

Ennek jegyében hívta életre a kormány azt a két programsorozatot, amely az óvodai feladatellátáshoz kapcsolódó fejlesztéseket célozza. A tavalyihoz hasonlóan az idei költségvetésben is 2,5 milliárd forint jut az "óvodai kapacitásbővítést célzó beruházások támogatása" keretében új önkormányzati óvodák létrehozására, az önkormányzati tulajdonban lévő, a települési önkormányzat, továbbá társulás által fenntartott, óvodai feladatellátást szolgáló intézmények férőhelyeinek növelésére és kapcsolódó fejlesztések megvalósítására.

Ezen kívül az önkormányzati étkeztetési fejlesztések támogatására egymilliárd forintot különített el a kormány, ebből a települési önkormányzatok fejleszthetik az általuk fenntartott és működtetett, az óvodai gyermekétkeztetést kiszolgáló konyhákat és étkezőhelyiségeket, új konyhákat hozhatnak létre, valamint a feladatellátáshoz szükséges eszközöket szerezhetnek be.

A pályázatokat - a korábbi gyakorlatnak megfelelően - az önkormányzati információs rendszeren keresztül, a Magyar Államkincstár illetékes igazgatósága útján lehet benyújtani egészen május 9-ig. A vissza nem térítendő, az egyes települések adóerő-képességének figyelembevételével megítélt, társfinanszírozás jellegű támogatások 2018. december 31-ig használhatóak fel - mondta Varga Mihály. A pályázati felhívások a kormányzat honlapján érhetők el.

Forrás: Világgazdaság

További programok »

Gazdaság

Lesz-e euró Magyarországon?

Kedden ismét összeül a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, mely a választások óta először dönthet a kamatról. Az elemzők nem számítanak változtatásra, de kiemelt figyelem övezi, hogyan reagál a jegybank a Tisza Párt győzelmére, illetve mit gondol az új kormány euróbevezetési terveiről. Sőt, akár a forint utóbbi hetekben látott erősödését is kommentálhatja Varga Mihály.
16:33
FEL