Mi fán terem a pumpapálya?

2021. július 25. 13:38 | Erdei-Kovács Zsolt

A pósteleki pumpapályákat megálmodó szakemberrel, Pichler Róberttel beszélgettünk, méghozzá azzal a céllal, hogy egy kicsit közelebbről is megismerhessük a műfajt, vagyis a sportágat és persze ezáltal őt is. Mint megtudtuk, a fentnevezett fiatalember Baji Balázs atléta másodunokatestvére, és ha a pályák nem lennének, akkor akár itt el is fogyhattak volna a helyi vonatkozások.

A területen, az autósmozi közvetlen szomszédságában két pumptrack-ket alakítottak ki, a kisebb mintegy 200, a nagyobb pedig megközelítőleg 560 négyzetméter. A tervezést és a kivitelezést, vagyis a fővállalkozói státuszt egy békéscsabai cég nyerte el, a végső átadási határidő több más elemmel együtt augusztus elejére tehető. A pályákat az eredményes műszaki átadási-átvételi eljárást követően vehetik majd birtokba a kalandkereső bringások.

 

 

A pumpapályák mellett egy napelemes kerékpáros pihenő is épül, kerékpár-támaszokat és kerékpáros-szervizpontot alakítanak ki. Az utóbbiból a póstelekihez hasonlóan készül egy-egy Gerlán és Szabadkígyóson. Korábbi megkeresésünkkor Szabó Balázs, a békéscsabai polgármesteri hivatal beruházási csoportjának vezetője elmondta, a pályákat már egészen kis kortól lehet majd használni és arra is megfelelőek lesznek, hogy az egyszeri bringás rutint szerezzen az extrém útviszonyok közt való tekerésről.

A hétköznapi használat mellett sportbemutatókat, versenyeket is lehet majd itt rendezni – tette hozzá végül a csoportvezető.

További programok »

FEL