Hallott már pumpapályáról? Most épül egy Pósteleken

2021. április 19. 16:34 | Gyemendi Réka

Pumpapályát alakítanak ki Pósteleken, az egykori autós mozi helyén. A sportpálya a Modern Városok Program része és a Wenckheim turista- és kerékpárút projekt egyik eleme. A munkálatokat bemutató sajtótájékoztatót hétfőn kora délután tartották a helyszínen.

Varga Tamás alpolgármester a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a pumpapálya is abba a tervezési elgondolásba illeszkedik, miszerint a Wenckheim kerékpárúton végighaladva élményeket is kapnak a kerékpározók.

– A pihenőhelyek, a madárles, a pumpapálya, az épített környezeti örökség az, amely végig díszíti a Wenckheim kerékpárutat. Olyan élményt ad, ami a környéken nincsen máshol. Az, aki végigmegy majd a pályán adrenalinlöketet kap. A gyerekpálya olyan kompetenciákat fejleszt, mint a koordináció vagy az egyensúlyérzék – ismertette az alpolgármester, hozzátéve, hogy a turisták szívesen látogatnak majd ide, a helyiek pedig egy új, kedvelt közteret tudhatnak ezután magukénak.

– A pumpapálya egy kerékpáros ügyességi pálya. Azért hívják így, mert ha a használója megfelelő módon végzi ezt az úgynevezett pumpáló mozgást, akkor lendületet tud szerezni és számtalanszor körbe tud menni a pályán anélkül, hogy tekernie kellene – ezt már Pichler Róbert, a kerekparpalya.hu tulajdonosa ismertette.

Elmondta, hogy azért lett a pumpapálya a legnépszerűbb pályatípus, mert nagyon széles körben elérhető, vagyis aki tud pedálos biciklivel egyensúlyozni, az tud használni egy pumpapályát is.

 

Galéria

 

– Ezeken a pályákon akár világversenyeket is lehet szervezni egy fotocellás időmérővel, meghívott versenyzőkkel, szponzorokal – ismertette.

A helyszínen egy nagyobb és egy kisebb pálya épül egymás mellett: egy 10 x 20 négyzetméter és egy 35 x 17 négyzetméter alapterületű.

– Ennek az a célja, hogy mind a kisebbeknek, mind pedig a nagyobbaknak kihívást jelentsen, illetve hogy párhuzamosan minél többen tudják használni. A kisebb pályát azok használhatják, akik futóbringával szeretnének menni rajta, vagy most tanultak meg kerékpározni; a nagyobbat pedig az idősebbek, a haladók tudják akár versenyzésre is használni – mondta el Pichler Róbert.  – A legjobb BMX-el vagy mountain bike típusú kerékpárral használni a pályát, de bármilyen bringával igénybe vehető. Ami nagyon fontos, hogy a megfelelő védőfelszerelést mindenki használja: alap a bukósisak, ezen felül ajánlott a kesztyű, a térd- és könyökvédő, főként a gyerekeknek – hangsúlyozta.

A pálya alapját földből és agyagból formázzák meg, ezt különböző típusú tömörítőgépekkel tömörítik, majd erre kerül egy murva réteg. Ezt folyamatosan áztatják és tömörítik, hogy minél keményebb legyen, végül pedig a rézsűket beszórják fűmaggal.

Ha minden jól megy, akkor a pálya már a héten, 3-4 napon belül készen lesz, és a tervek szerint körülbelül egy hónap múlva megnyílhat a látogatók előtt is.

 

További programok »

FEL