Kicsit rendhagyó módon ez alkalommal nem egy ásatásból, gyűjtésből származó leletet mutatunk be, hanem egy hiteles rekonstrukciót, illetve a páncél viselésével kapcsolatos tapasztalatokat osztjuk meg. Maga a rekonstrukció a XV. századból fennmaradt leletek alapján készült és eredetije egy lovag vagy lovas zsoldos páncélja lehetett. Egy ilyen teljes vértezet ára akkoriban néhány falut ért, így nem mindenki tudta megfizetni. A lovagi rétegen kívül egyedül a zsoldosoknak volt esélyük egy ilyen páncélra szert tenni. A Hunyadiak (főképp Mátyás) seregében előszeretettel használták ezt a típust.
Egy ilyen vértezet 30-35 kg-ot nyom, azonban ez a súly arányosan oszlik el a testen. Könnyű benne mozogni és akár guggolni is lehet vele, sőt egy esetleges esés után is fel lehet kelni a földről. Küzdelem során a test igen nagy felületének biztosított védelmet. A közhiedelemmel ellentétben emelő nélkül is fel lehet benne ülni a lóra. Csak a lovagi tornákon használtak emelőt, azonban ott külön tornapáncélt viseltek, mely az akár 50 kg-os súlyt is elérte. Az általunk bemutatott páncélt azonban a csatákban használták.
Felvétele időigényes és egyedül szinte lehetetlen. Amikor először vettük fel (egy "apróddal"), másfél óra alatt sikerült. Mára már rutinosabbak vagyunk, de fél óra még így is kell hozzá. Alulról kell építkezni felfelé: először a lábszár-, majd a lábfej- és a combvért kerül a helyére. Utóbbit az övhöz kell erősíteni, különben lecsúszik és a térdet nyomja. Az övet nem árt vállpántokkal megerősíteni, így a lábvért súlya jobban eloszlik. A vértezetet általában vékony szíjakkal és kis csatokkal kell a helyükön tartani, ezek általában működnek is, egyáltalán nem okoznak kényelmetlenséget a páncél viselésekor.
Ezután vesszük fel a bélelt fegyverkabátot. Ennek a ruhadarabnak több funkciója is van. Az egyik legfontosabb, hogy elvezeti a páncélra mért ütés energiáját, illetve amennyiben sikerül átütni azt, még egy réteg védi a harcos testét a sérülésektől. Fontos szerepe van a vértezet viselésénél is, hiszen a kar- és a vállvérteket bőrszalagokkal a fegyverkabáthoz kell rögzíteni, így stabilabban lehet mozogni a páncéllal. Hűvös, hideg idő esetén is jó szolgálatot tesz egy ilyen bélelt kabát, azonban hőségben már nagyon meleg és nagyon lehet benne izzadni. A mellvért és a hátvért a legnagyobb és legnehezebb darab, azonban ha méretre készült, kényelmesen lehet benne ülni és mozogni is. Az állat és a nyakat az ún. bevor védi, mely igen jó szolgálatot tehetett a lovasnak egy alulró történő szúrás esetén. A sisak, az ún. salade-sisak, mely alá is érdemes egy bélelt sapkát venni.
Számtalan előnye mellett néhány hátránya is van az ilyen típusú páncélnak. Az egyik a kilátás. Gyakorlatilag csak egy keskeny csíkon keresztül lehet kilátni és oldalra is csak minimálisan lehet forgatni a fejünket. Amennyiben karddal, csatabárddal harcolt a lovas és sújtó mozdulatot végzett, szabadon maradt a hónalja és a felkar egy része. Az ott futó artériát egy élelmes lándzsás vagy alabárdos eltalálhatta és bizony akkor nem sok esélye maradt a lovasnak a túlélésre. Felismerve a veszélyt először sodronydarabokkal védték ezt a részt, majd a páncélok egyre jobban "záródtak". A XVI. században már léteztek szinte teljesen zárt páncélok is, azonban a lőfegyverek fejlődésével szerepük egyre csekélyebb lett.
Dr. Bácsmegi Gábor régész
