Mesélő múzeum: Régi családi fotó, mint kordokumentum

Minden fényképnek története van. A fényképek egy közösség "képi emlékezetének" darabjai.

 

A fényképezés a 19. század alapvető technikai újítása. Az első hazai néprajzi témájú fotográfia 1843-ból származik, és erdélyi népviseletet ábrázol. A fotográfiák tehát már közel 200 éve dokumentálják a történeti és társadalmi eseményeket és változásokat éppúgy, mint az egyedi sorsok alakulását.

Minden fényképnek története van. A fényképek egy közösség "képi emlékezetének" darabjai, az egyéni és családi élet legfontosabb pillanatait, eseményeit örökíti meg. Nem véletlen, hogy minden család életében fontosak voltak, bekeretezve helyet kaptak a régi lakóházak falain, később albumokba rendezve vallottak az életmódról és annak időbeli változásáról.

A kezdetektől az első világháborúig tartó korszakban a fényképészet a polgárság igényeihez igazodott, hiszen onnan kapta a legtöbb megrendelést. A „fényképezkedés” valóságos társadalmi presztízzsé, státusz-szimbólummá vált. Az ebben a korszakban készült fényképek sok romantikus elemet tartalmaznak, ami elsősorban a műtermek berendezéseiben, felszereléseiben, kellékeiben (pl. barokkos hátterek, márványoszlop, virágállvány, díszes karosszék, stb.) mutatkozik meg. A fényképkészítés szokása azonban valóban elterjedtté a két világháború közötti időszakban lett, amikor a felbomlóban lévő paraszti kultúrába sok polgári, városi elem beszűrődött. Így épült be, innovációként a fotográfia is a paraszti kultúrába. Az 1950-es évektől az amatőr fényképek tömeges megjelenése a jellemző.

A fényképek sémái sokáig nem változtak, ugyanis a műfaj újdonsága, ismeretlen volta miatt valóságos „fényképezkedési” viselkedéskultúra alakult ki. A szereplők beállítása, az olykor romantikus műtermi háttér a kor általános ízlését tükrözte. A kezdeti időkben főként műtermi képek és szabadtéri családi és eseményfotók készültek, leginkább a módosabb családokban.

Az esküvői képek, családi csoportképek, katonaképek, ravatalképek, temetésen készült fotográfiák, a naptári év eseményeihez kapcsolódó fényképek. sorozatai alapján kirajzolódik egy-egy személy teljes élettörténete, egy-egy család rokonsági rendszere, kapcsolatrendszere, vagyoni tagolódása.

A családi fotókon szereplő csoport beállítása tükrözi a szereplők egymás közötti viszonyát, kapcsolatát, de kifejezi a társadalmi erőviszonyokat is. A képeknek ennek megfelelően mindig van egy középpontja, ahol a legfontosabbnak ítélt személy áll, s köré rendeződik a csoport. Az összetartozó jegyes- vagy házaspárok tagjai egymás mellett, a nagyobb lányok általában az anyjuk, a fiúk az apjuk mellett állnak. A középpontban és az első sorban az idősebbek, vagy a társadalmilag legrangosabbak foglalnak helyet. A kisgyermekek anyjuk ölében – a fénykép szempontjából központi helyen – ülnek, vagy egy széken állnak, ezzel igyekezvén őket a többi családtaghoz emelni, s kifejezni a család folytatásának, fennmaradásának tényét. A gyermekek már a következő korosztályba lépve a csoportkép peremére szorulnak.

Ennek az ábrázolásmódnak egyik szép példája az a kartonra ragasztott archív fénykép, amely egy békéscsabai parasztcsaládot ábrázol, és az 1930-as években készült Littmann Adolf fényképész fotóműhelyében. A múzeum fotótárában fellelhető fénykép fotókartonja hátoldalán a következő információkat olvashatjuk: Littmann Adolf / Békéscsaba / Fényképészeti és festészeti műintézete Főtér a Kath. Templommal szemben/ Utánrendelések évek múlva is eszközölhetők.

A fotók fontosak minden korban a használók számára, hiszen sok emléket, eseményt, személyt és ezek viszonyát idézik, s közben dokumentálják egy-egy társadalmi csoport, nép, nemzetiség kultúráját, viseletét, de egyének életútjának fontos állomásait is.

 

 Martyin Emília

 tudományos-muzeológiai osztályvezető, néprajzos muzeológus

Megosztás:

Címke: