A régésznek sokszor a néprajzi, kortárs vagy közelmúltbéli párhuzamok is a segítségére vannak, amikor arra a kérdésre keresi a választ a terepen, hogy mire is használhatták az adott eszközt vagy éppen építményt. Ehhez nem is kell feltétlenül távoli dzsungelek mélyére bozótvágóznia magát „ma is ősközösségi szinten” élő népek kunyhói közé, hanem elég csak szétnéznie az ásatás szomszédságában lévő, jelen esetben Kígyósi névre hallgató pusztán vagy éppen mondjuk a Hortobágyon.
A nem is véletlenül „Békéscsaba – Alvégi legelők” névre hallgató régészeti lelőhely még a 20. században is a legeltetés helye volt, hát még a régi időkben! Az éppen zajló feltárások első idei szakaszában sikerült is feltárnunk két jó másfélezer éves karámot.
A karámok emlékét persze nem a kortárs juhok atyáiktól rájuk maradt emlékezete vagy éppen egy, a földben hosszasan megpihent juhász őrizte meg számunkra. Forrásunk a karám faszerkezetének, levert rúdjainak egykor helyet adó keskeny árkok, azok formája (viszonylag nagy területet szabályosan behatároló) és a karám „kapualjában” helyet foglaló kis „pásztorkunyhó”, mely többek között a tetőszerkezetet tartó cölöpökről hírt adó cölöplyukak és egy kis, az építményhez tartozó sütőhely alapján rekonstruálható.
A nagy karám egy kisebb belső karámnak is otthont adott – mi célt szolgálhatott ez a másik elkerített rész? Nemrég az egyik ismerősöm gazdasági udvarán jártam, ahol birkákat is tartanak. Az anyaállatok és a báránykák gondosan el voltak választva a kostól, annak nehéz természete miatt… Meglehet, hogy e régi, a tapasztalat szülte gyakorlat vezette a másfélezer éve élt elődöket is arra a belátásra az Alvégi legelőn, hogy talán jobb, ha az anyanyájnak fenntartott nagy karámon belül biztosítanak egy szűkebb „csak férfiaknak” fenntartott zárt klubhelyiséget a kosok vagy éppen a bakok számára…
…vagy csak a régész saját vágya jelenik meg e képben egy jó kis biliárdasztalos szivarszobára? Ki tudja.
Nagy-Laczkó Balázs, régész
