A 19. század második felében a hagyományos paraszti kultúrában sokkal több idő jutott az emberi kapcsolatok ápolására, mint manapság. Az őszi betakarítás után, a téli időszakban ugyanis leállt a gazdaság, s a pihenő időszakban megkezdődtek a társas munkák.
Békéscsabán az ilyen munkaalkalmak közül a fonók voltak a legnépszerűbbek, amelyek kiváló szórakozási alkalmat nyújtottak minden korosztálynak, és kiemelt szerepet játszottak a fiatalok párválasztásában is. A fonók az aratás után kezdődtek el, és farsang végéig tartottak.
Az egy környéken lakók előre megbeszélték, hogy mely napokon kinél gyűlnek össze, s tartanak fonást. Így egy településen belül több fonóház is létrejöhetett egy időben, ezért a legények egy este folyamán akár több fonót is felkereshettek, ahol a háziak pogácsával, főtt mákos kukoricával látták vendégül az odalátogató társaságot. Voltak olyan házak, ahol akár 10-12 lány és asszony is összeült közösen feldolgozni a kenderszöszt. Míg az asszonyok és a lányok már délutántól együtt fontak, addig a legények és férfiak csak este 7 óra után érkeztek meg. A férfiak az asztaloknál kártyáztak, a legények pedig a kiszemeltjeik mellett sertepertélve megpróbáltak azok kegyeibe férkőzni. Az elejtett orsó felkapása, a szösz ellopása remek alkalmat nyújtott csóklopásra, amely szigorú szabályok szerint kizárólag arcra történhetett.
A fonás mellett jutott idő nótázásra, mesemondásra, táncolásra és játékokra is. A Fordulj bolha és a Kútba estem elnevezésű játékokat az ország egész területén előszeretettel játszották. Ezek a játékok is az ismerkedést és a párválasztást segítették elő.
A fonóba járás szokása egészen a II. világháborúig fennmaradt Békéscsabán. A tanyavilágban helyenként még az 1940-es évek végén is rendeztek fonókat, de a modernizáció következtében végleg megszűntek az efféle társas munkák, szórakozási alkalmak.
Salamon Edina, a Munkácsy Mihály Múzeum néprajzos munkatársa
