Mesélő múzeum: Egy békéscsabai “Kolibri” Abesszíniában

A furcsa cím egy érdekes életutat takar, mégpedig a békéscsabai születésű, jó hírű preparátor, Gajdács Mátyás kalandos életét sűríti össze ez a pár szó.

Gajdács Mátyás 1886. február 22-én, sokgyermekes családba született. Békéscsabán a Rudolf főgimnáziumban tanult, majd Szegeden és később Budapesten ismerte meg a szűcs és preparátor szakmákat. Élete nagy kalandja – mely, kis megszakításokkal, élete végéig tartott – 1911-ben kezdődött, amikor Kovács Ödön expedíciójához csatlakozva, először utazott az afrikai kontinensre, Abesszíniába (mai nevén Etiópia). A cél az volt, hogy minél több ismert és főleg ismeretlen állatfajt begyűjtsenek, és preparálva hazaküldjenek a Nemzeti Múzeum részére.

Gajdács Mátyás

Sajnos az első expedíció anyagilag teljes csőd lett, a felszerelésük egy részét is el kellett adják. Ekkor írta Kovács Ödön a következőket Gajdácsról: „Társamnak nincsen sem inge, sem lábbelije. Egy vékony öltöny egész ruhatára, de azon is éppen 17 folt van, ráadásul minden nap szakad rajta valami.” Ennek ellenére, amint lehetett megszervezték a második expedíciót 1914-ben. Ekkor magukkal vitték a mezőberényi származású Dörflinger Sándor fényképész-operatőrt is.

Etiópiában, amikor pénz szűkében volt, egy Tyihonov nevű orosz telepes szolgálatába szegődött, majd az I. világháború után önállóan kezdett dolgozni. 1920-ban rövid időre hazautazott Magyarországra, majd Etiópiába visszatérve, végleg annak fővárosában telepedett le, ahol sikeres vállalkozó lett. Preparátori tevékenysége mellett foglalkozott vadállatok befogásával (Etiópiában, Tanganyikában, Kenyában), vadászexpedíciók szervezésével és vadászfelszerelések árusításával is. Rengeteget írt és fényképezett. Neves zoológusokkal került baráti kapcsolatba, többek között Kittenberger Kálmánnal, aki „Kolibri”-nek nevezte őt. Az utazásai során gyűjtött anyagból a világ számos múzeumába – köztük Magyarországra is – küldött preparátumokat. Élete utolsó éveiben hazaköltözött Magyarországra, és tavaly múlt ötven éve annak, hogy 1967-ben Budapesten elhunyt. Békéscsabán utcanév őrzi emlékét.

Váncsa Klára ökológus, Munkácsy Mihály Múzeum

 

 

Megosztás:

Címke: , ,