Korábban ezzel a tárggyal a múzeumlátogatók közül már sokan találkozhattak, hiszen állandó helye volt a múzeum egykori néprajzi kiállításában, azonbelülis a Békés megye hagyományos gazdálkodását bemutató kiállítási egységben.
A szalmából házilag, kézi fonással készített, viszonylag nagyméretű jobb- és ballábas lábbeli a gazdáknak vagy kocsisaiknak készült, akik télen a bakon ülve lábukat csizmájukkal együtt belehelyezték, így védekezve a hideg ellen. Funkcióját és használatát a múzeum első leltárkönyvében ekképpen határozták meg: "Télen a kocsisnak beledugni a lábát csizmástól, mindenestül".
A szalmapapucs a tótkomlósi tanyavilágban készült 1920-ban. Készítője ifj. Lehoczki Mátyás volt, aki az év eleji téli időszakban, egy nap alatt készítette el. A papucs mintáját apja hozta Tirolból hazatérve, 1918-ban.
Készítésének meghatározott menete volt, amely a következőképpen zajlott: a külön aratott, válogatott búzaszálak kalászaiból sulyokkal kiverték a magot, majd megtisztították a szalmát. Ízekre szedték, a bütyöknél elvágták és a levélhüvelyeket eltávolították. A tiszta, megnedvesített szalmából 6, 7, 8, 12 szálával lapos szalagfonatokat készítettek. Az így létrejött fonatokat papucsformára alakítva összevarrták.
Ez a darab már jó ideje használaton kívül volt (a padláson várta sorsának jobbra fordulását) mikor a múzeum gyűjteményébe került. Ennek köszönhetően jó állapotban megmaradt, a múzeum pedig folyamatos restaurátori ellenőrzés mellett igyekszik megőrizni a későbbi korok emberei számára a népművészet ezen egyedi darabját.
Salamon Edina, a Munkácsy Mihály Múzeum néprajzos muzeológusa
