Méltó eseménysor Erkel Ferenc szülővárosában, születésének 208. évfordulóján

2018. november 6. 17:21 | behir.hu

November 7-én ünneplik Erkel Ferenc születésének évfordulóját. A Himnusz megzenésítőjének, a nemzeti opera megteremtőjének, a „dalárd” mozgalom atyjának szülővárosa különösen nagy hangsúlyt fektet a jeles alkalom méltó módon való megünneplésére.

Az Erkel Ferenc Társaság és Gyula város önkormányzata szeretettel vár minden kedves érdeklődőt az Erkel nyomában, életművéhez kötődő kedves településein címmel szervezendő eseménysorra, melyet az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. egy, a nagy zeneszerző életművéhez kapcsolódó, középiskolások számára életre hívott, immár hagyományosnak tekinthető zenetörténeti vetélkedővel egészít ki.
Az idei esztendő különleges jelentőséggel bír, hiszen Erkel Ferenc 125 évvel ezelőtt hunyt el. A következő év is fontos, mert 2019-ben lesz 175. éve, hogy a Himnusz zeneszerzője megzenésítette Kölcsey Ferenc költeményét. A november 7-én tartandó gyulai rendezvényeknek az emlékházként működő, Apor Vilmos téri szülőház mellett az Erkel tér és a Vigadó ad otthont.

Az ünnepi eseménysor 14 órakor kezdődik az Erkel Ferenc Emlékházban.

 

Forrás: GyulaKult

További programok »

FEL