Megvilágosodás Napja - idén is több akcióval készül a rendőrség

2017. október 4. 16:17 | Szabó Rita

A program célja, hogy felhívja a figyelmet a láthatóság fontosságára. Az akció részeként a kerékpárosok kedvezményes áron vásárolhatnak lámpákat, prizmákat és ingyenes gravírozásra is lehetőségük nyílik. Este figyelemfelhívó felvonulás is lesz, a résztvevők pedig ajándéksorsoláson vesznek részt.

A Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság 2017. október 6-án, pénteken 13. alkalommal rendezi meg a "Megvilágosodás Napját". A rendezvény célja, hogy felhívja a kerékpárral közlekedők figyelmét a láthatóság fontosságára. Az akción belül 9 óra és 18 óra között a megye tizennyolc településén huszonöt kerékpárüzlet, illetve szerviz várja kedvezményekkel a bicikliseket. Árengedménnyel lehet majd első és hátsó világításokat vásárolni, amelyeket az akcióban résztvevő cégek, vállalkozások munkatársai díjmentesen felszerelnek a kerékpárokra.

A készlet erejéig a kerékpárokra első világítást vásárlók a Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottságtól egy hátsó lámpát kapnak ajándékba. Ezen kívül a bizottság szakemberei és önkéntesei - amennyiben a tulajdonos igényli - fényvisszaverő matricákkal is ellátják a kerékpárokat és szükség esetén a hiányzó küllőprizmákat is pótolják. A kedvezményeket biztosító szervizek és üzletek listája a plakáton olvasható.

 

A nap programjában díjmentes kerékpár gravírozás is szerepel. A polgárőrök 16 és 20 óra között Békéscsabán, a Csaba Center főbejáratánál várják azokat, akik egyedi azonosító számmal szeretnék ellátni kétkerekűjük főbb alkatrészeit. Szintén a Csaba Center főbejáratánál 16 és 18 óra között a külterületen élők - a készlet erejéig - a Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottságtól láthatóságot elősegítő, fényvisszaverő eszközöket vehetnek át.

A "Megvilágosodás Napja" példamutató és figyelemfelhívó kerékpározással zárul. A megye kilenc városában, Békéscsabán, Békésen, Gyulán, Orosházán, Mezőkovácsházán, Szeghalmon, Sarkadon, Szarvason és Mezőhegyesen 18 óra 30 perckor az alábbiakban letölthető plakáton megjelölt helyszínekről indulnak kivilágított kerékpárjaikkal az akció résztvevői. A körülbelül fél órás kerekezés után minden helyszínen ajándéksorsolás lesz, amelyen a felvonulás résztvevői és a napközben a szervizekben, üzletekben vásárlók is nyerhetnek láthatóságot elősegítő kellékeket.

 

Forrás: police.hu 

 

 

További programok »

FEL