Megújul az Andrássy két épülete

2017. február 21. 16:44 | behir.hu

Mintegy másfél milliárd forintból fejlesztik a városi piacot és négy közoktatási intézményt Békéscsabán. Az Andrássy Gyula gimnázium leány és fiú kollégiumában több mint 200 millió forintos energetikai fejlesztést hajtanak végre, amelyben többek között megújul, hőszigeteltté válik az intézmény külső homlokzata, valamint kicserélik a nyílászárókat is.

A Békéscsabai Városfejlesztési Kft. a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban pályázott sikeresen. Az önkormányzat a TOP keretei között 2016-ban több iskola és óvoda energetikai felújítását biztosító pályázatát vitte sikerre, ebből a pályázatból a városi piacot és négy közoktatási intézményt újítanak fel, 2017-ben.

A projekt a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében valósul meg, amelynek során a Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium leány és fiúkollégiumának energetikai korszerűsítése történik meg. A projekt 206 millió forint összköltséggel, 100 százalékos támogatási intenzitással valósul meg.  A kivitelezés tervezett kezdése: 2016. október 1.

Bogár János kollégiumvezető invitálta stábunkat az egyik, pályázatban szereplő épület ajtaján. A főbejáratra korábban, beltéri nyílászárót építettek be, amelynek cseréje megtörténik, de emellett például a vizes blokkban, valamint több helyiségben is kicserélik a homlokzati ablakokat. Az Andrássy Gyula Gimnáziumban több mint 20 éve volt a legutóbbi nagyobb felújítás. Az intézmény vezetése ezért örömmel fogadta ezt a beruházást, amelyet reményeik szerint a későbbiekben a főépület felújítása is követhet majd, mivel jelen helyzetben teljes körű felújításra nem tudott az önkormányzat forrást biztosítani.

- A kollégiumi épületek felújításán túl, a főépület energetikai felújítását is terveztük, ahol például a nyílászárócsere vagy pedig a fűtés-világítás, illetve az áramrendszer felújítása nagyon aktuális lenne. A mostani felújításból ez az átalakítás is kimarad, ezentúl pedig az ebédlőépület és a tornaterem sincs túl jó állapotban - fogalmazott Komáromi István intézményvezető.

A fiúkollégium esetében a fejlesztés során a külső falak, az épület pincefödémje és padlásfödémje hőszigetelése valósul meg. Az épület homlokzati ablakai és ajtói cserére kerülnek. Az épület fűtését egy új, 60 kW teljesítményű kondenzációs kazán biztosítja a jövőben. A hőleadó rendszert is korszerűsítik a fejlesztésben, a szükséges helyeken radiátor-, vezeték-, szerelvénycsere is lesz. Minden radiátorra új termosztatikus radiátorszelepeket szerelnek fel. A meleg vizet az új kondenzációs kazánokkal termelik majd

A leánykollégium esetében a külső falak, az épület pincefödémje, padlásfödémje, valamint tetőfödémje is szigetelésre kerül.  Az épület homlokzati ablakait és ajtóit is kicserélik. Az épület fűtését egy 80 kW teljesítményű kondenzációs kazán biztosítja. A másik épülethez hasonlóan a hőleadó rendszert is fejlesztik, a szükséges helyeken radiátor-, vezeték-, szerelvénycsere lesz, minden radiátorra új termosztatikus radiátorszelepeket szerelnek. A meleg víz termelése az újonnan telepített kondenzációs kazánokkal, indirekt fűtési tárolóval történik majd.

A projekt eredményeként a létesítmény energiaigénye és ennek következtében az ÜHG kibocsátás csökkenhet majd – mondta el Herczeg Tamás tanácsnok.

További programok »

FEL