Megtört a jég: Először nyert idén a Békéscsaba 1912 Előre – galériával

2021. március 7. 18:20 | Hidvégi Dávid

Tavaly december 6-a óta először nyert mérkőzést a Békéscsaba 1912 Előre a labdarúgó másodosztályban. A lilák 1-0-ás sikert arattak az ETO FC Győr ellen hazai pályán, vasárnap délután.

LABDARÚGÓ NB II, 28. FORDULÓ
BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE–ETO FC Győr 1–0 (1–0)
Békéscsaba, Kórház utcai stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Nagy Róbert (Márkus Péter, Punyi Gyula)

BÉKÉSCSABA: Krnács – Horváth P., Babinyecz, Bora, Kasik – Szabó P., Kitl, – Styecz (Pantovic, 57.), Kovács Á. (Sipaki, 81.), Máris (Ilyés, 65.) – Paudits. Vezetőedző: Preisinger Sándor

GYŐR: Gundel-Takács – Kovács K., Lipták, Temesvári, Fejes – Kiss, Egerszegi (Erdei, 75.) – Horváth (Szimcso, 46.), Vitális (Farkas B., 46), Májer – Berki  Vezetőedző: Csató Sándor

Gólszerző: Kovács Á. (3. perc)

Sárga lapok: Temesvári Attila (13. perc), Csató Sándor (45. perc), Májer Milán (66. perc), Kitl Miklós (70. perc), Krnács Richárd (83. perc).

Az NB II-ben 12. helyen álló Békéscsaba 1912 Előre nem várta jó formában a mérkőzést, hiszen 2021-ben még nem nyert tétmérkőzést a bajnokságban. Az együttes hat meccsből hármat elvesztett, háromszor pedig döntetlent játszott. A 10., 39 pontos Győr ezzel szemben három győzelmen, két vereségen és egy döntetlenen volt túl. A csapatok nyolc napon belül már a harmadik mérkőzésüket játszották. A Csaba múlt vasárnap a Doroggal játszott 1-1-et hazai pályán, majd szerdán idegenben kikapott a Nyíregyházától 4-1-re.

Hazai oldalon bőven akadt hiányzó, hiszen a 7 gólos, házi gólkirály-jelölt Lukács Raymond még a kétmeccses eltiltását töltötte. Sérülés miatt Hursán GyörgyHodonicki MárkGránicz PatrikPilán Márkó, Fazekas Lóránt, Mészáros MárkNagy SándorFarkas Márk és Király Patrik játékára sem számíthatott Preisinger Sándor. A vendégeknél az NB II góllövőlistáját 16 találatával vezető Priskin Tamás volt a legnagyobb hiányzó betegség miatt.

 

 

A találkozót rögtön a lila-fehér mezben pályára lépő Békéscsaba kezdte jobban: a 3. percben Kovács Ádám távolról próbálkozott meg egy lövéssel, ami a bal alsó sarokba vágódott (1-0). Kovácsnak ez volt az első gólja a bajnokságban. A 17. percben Paudits Patrik visszagurított labdáját Máris Dominik lőtte centikkel a kapu mellé. A 23. percben Paudits előtt adódott lehetőség, de Gundel-Takács Bence gond nélkül védett. A 30. percben Máris vihette labdát a győri kapura, passz helyett a lövést választotta, de nem járt sikerrel. Az első komoly győri lehetőségre 45 percet kellett várni: Májer Milán lövését Krnács Richárd hárította.

 

A második félidőben a Győr volt veszélyesebb, de nem tudott egyenlíteni

 

A szünetben cseréhez folyamodott Csató Sándor: Vitális Milán és Horváth Olivér helyére Szimcso Viktor és Farkas Balázs állt be. A váltástól érezhetően feljavult a vendégek támadójátéka. Egy percen belül előbb Berki István, majd Farkas próbálkozott meg lövéssel eredmény nélkül.

Az 57. percben Preisinger Sándor is cserélt: Styecz Bence helyére Nikola Pantovic állt be, aki idén még nem játszott a csapatban. A 65. percben Pantovic tette le a labdát Kitl Miklósnak, aki kapásből lőtt, de nem találta el a kaput. Egy perccel később Májer Milán talált be egy bal oldali szabadrúgásból, de a gólját lökés miatt érvénytelenítette a játékvezető. Májer nem értett egyet a döntéssel, reklamálás miatt sárgát kapott.

A 72. percben ismét Májer próbálkozott, de jócskán mellé lőtt. A 79. percben Berki passzolta a kapu felé a labdát, de Krnács megmentette a csapatát a bekapott góltól. A 92. percben ismét Krnács védett hatalmasat egy kavarodás után. Az eredmény már nem változott, a Békéscsaba 1-0-ra győzött és először szerzett három pontot 2021-ben. Az Előre a győzelem ellenére maradt a 12. helyen, ugyanis a közvetlen riválisok 3, illetve 6 ponttal elléptek a viharsarki csapattól.

 

Galéria

További programok »

FEL