Megtartották az Énekes madár olvasópróbáját a Békéscsabai Jókai Színházban

2021. november 23. 14:23 | Csiffáry Zsuzsanna

Új darabot visz színpadra a Békéscsabai Jókai Színház társulata. Ezúttal Tamási Áron Énekes madarát gondolta újra Tege Antal rendező.

Kedden délőtt tartották meg a Jókai Színházban Tamási Áron Énekes madár című színművének olvasópróbáját. A megjelenteket Seregi Zoltán, az intézmény direktora köszöntötte, majd ismertette a művet. 

– Izgalmas, hogy itt lehetek ezen az olvasópróbán. Annál is inkább, mert 2007-ben ebben a darabban játszottam el ugyanezt a szerepet, amit most fogok, szintén Tege Antal rendezésében. Illetve erre a játékomra kaptam meg a színész minősítésemet. Kíváncsi vagyok arra, hogy hogyan tudok megújulni erre a karakterre, amit már egyszer eljátszottam – fogalmazott Szabó Lajos, a darab egyik szereplője. 

Szabó Lajos szerelmét Nádra Kitti alakítja Gondos Magdolna, a fiatal leány szerepében. Földesi Ágnes Villővel Gondos Eszter, Liszi Melindával Gondos Regina vénleány szerepében találkozhatunk, további szerepekben Katkó Ferenc, Csomós Lajos, Mlinár-Kőrösi Katalin, Gerner Csaba és Kiss Viktória tűnnek majd fel a színpadon. A darab rendezője elmondta, hogy az Énekes madár egy konfliktusos dráma, amelyben a legfőbb ellenpólusok a fiatalabb és az idősebb korosztály, valamint a szerelem és a gonoszság között helyezkednek el. 
 

– Nem szeretnék elrugaszkodni az alap népi jellegtől, ami a darabban megjelenik, gondolok itt a díszletre és a jelmezekre. De Tamási Áron instrukcióit betartva stilizált dizájnban mutatjuk meg a folklórt, és legfőképpen a színekkel fogjuk elővarázsolni a székely motívumokat – mondta el Tege Antal, a darab rendezője.  

A darab bemutatója január 28-án lesz. 

Galéria

 

További programok »

FEL