Megtartotta közgyűlését a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület

2017. június 10. 19:03 | behir.hu

A Körösök Völgye Látogatóközpont Réthy termében szinte teljes létszámmal képviselte magát a tagság, a rendes éves közgyűlésen. Vantara Gyula elnök, bevezetőjében kiemelte, hogy a szervezet működése stabil, a megnyíló pályázati lehetőségek pedig új perspektívát jelentenek. Külön kiemelte a környezeti szemléletformálás tevékenységét, melyben közel egy évtizedes tapasztalattal bír az egyesület.

A tagság egyhangúlag elfogadta a 2016. évi beszámolót, valamit a 2017-re tervezett munkatervet is.

Ezt követően döntöttek arról, hogy a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület együttműködő partnerként pályázik az Interreg V-A Románia - Magyarország programfelhívására, Nagyszalonta Város Önkormányzata, valamint az aradi EXCELSIOR egyesülettel karöltve.

Szintén egyhangúlag támogatta a tagság a Közép-Békési Területfejlesztési Egyesülethez, valamint a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetséghez tagként való csatlakozást.

 

forrás: Körösök Völgye Natúrpark Egyesület

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL