Megrendezik az I. Szabó Károly emléktornát

2021. augusztus 18. 16:00 | Szász Borisz

A békéscsabai kézilabda klub felkészülési tornát szervez a tavaly januárban elhunyt Szabó Károly emlékére. A megmérettetésen több korosztályban, több klub is képviselteti magát.

Július közepén kezdte meg nyári felkészülését a Békéscsabai ENKSE. A bajnokság kezdete előtt sok teendő vár mind a csapatra, mind az őket felkészítő stábra, az emléktorna is egy ilyen pontja a felkészülésnek. Az együttes ezeken a megmérettetésekkel is arra törekszik, hogy a következő idényben visszajussanak az első osztályba.

– A kétnapos tornán közel kétszáz sportoló fog megmérkőzni – mondta el Paláncz György. Az egyesület elnöke arra is kitért, hogy fontosnak tartják, hogy olyan klubok ellen mérkőzzenek meg, amelyek az NB I-ben szerepelnek.

Az NB I/B-re készülő csabaiak mellett résztvevő csapatok jelen pillanatban is az első osztályban szerepelnek: a városi sportcsarnokban a Kisvárda, a Dunaújvárosi KKA, illetve az Alba Fehérvár együttese lép majd pályára. A tornán a felnőttek megmérettetése mellett a klubok serdülő és ifi csapatai is részt vesznek majd.

– Szívügye volt az utánpótlás nevelése – mondta el a Békéscsabai ENKSE gazdasági vezetője Szabó Károlyról. Fülöp Csaba azt is megemlítette, hogy a mester számtalan válogatott játékost fedezett fel és nevelt ki, és gyakran emlegette, hogy jó lenne, ha Békéscsabán újra egy rangos utánpótlás torna lenne.

Fülöp Csaba kiemelte, hogy az emléktornát hagyományteremtő szándékkal hozták létre.

– Szeretnénk minden évben megrendezni, hiszen Szabó Károly tanár úr szakmai és emberi hagyatékát mindenféleképpen szeretnénk méltóképpen ápolni, és én azt gondolom, hogy ebbe nagyszerűen illeszkedik ez a torna – fogalmazott a gazdasági vezető.

A csapat vezetőedzője már a torna utáni programot is ismertette.

– Kapnak a lányok egy pár nap pihenőt, amely során egyéni programokat végeznek majd otthon, hogy azért a teljesítményük ne essen vissza. A bajnokság előtt lehetőségük lesz egy kis feltöltődésre, utána két hetünk lesz, amikor itthon folytatjuk, hiszen szeptember 11-én kezdődik a bajnokság – mondta el Papp Bálint.

A mérkőzéseket három helyszínen tekinthetik meg az érdeklődők. A felnőtt csapatokat a városi sportcsarnokban, a serdülőket a Kazinczy Ferenc Általános Iskola csarnokában, az ifi csapatokat pedig a Békéscsabai Evangélikus Gimnázium Sportcsarnokában. A rendezvények látogatása védettségi igazolványhoz kötött.

További programok »

FEL