A középmezőnyt célozná meg az átalakított Békéscsaba – galériával

2024. július 17. 17:53 | Kovács Dávid

Elkezdi a felkészülést a 2024/25-ös szezonra a női kézilabda NB I-ben szereplő TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE. A klubvezetés minimális célkitűzése a 10. hely lesz a megerősödő élvonalbeli mezőnyben.

A csapatot, a szakmai stáb tagjait és a sajtó képviselőit a klub elnöke köszöntötte a városi sportcsarnok VIP termében megtartott szezonnyitó eseményen. Paláncz György felidézte: tavaly a bennmaradás volt az alapvető cél, bíztak abban, hogy sikerül csatlakozni a középmezőnyhöz, de végül helyezésben nem sikerült előrébb lépni, többek között sérülések és betegségek nehezítették a csapat dolgát. Kiemelte: azon dolgoztak, hogy erősítsenek az együttesen, miközben megtartják a csapat magját.

– Egy kicsit bővültek az anyagi lehetőségeink, így az utóbbi évek egyik legerősebb csabai játékoskeretét sikerült összeállítanunk. A minimális cél a 10. hely elérése lesz, de abban bízunk, hogy akár előrébb is végezhetünk majd a bajnokságban, mert ez a keret alkalmas lesz arra, hogy jól szerepeljen az NB I-ben – fogalmazott a klubelnök.

 

Fülöp Csaba gazdasági vezető a klub anyagi lehetőségeit vázolta (Fotó: behir.hu/Matuz Melani)

 

Fülöp Csaba gazdasági vezető köszöntőjében leszögezte: a játékoskeret kialakítását mindig az anyagi lehetőségek határozzák meg, a klub eddig is hitel- és tartozásmentesen működött, az a cél, hogy ez a továbbiakban is így maradjon. A felnőtt csapat költségvetése idén 210 millió forint, ez az összeg magasabb, mint az előző idényben, de a klub az NB I-et tekintve a mezőny utolsó negyedébe tartozik. Hozzátette, hogy az utánpótlás csapatok működtetésére, versenyeztetésére 170 millió forint áll rendelkezésre.

A felnőtt gárda kispadján maradt Rácz Sándor, aki első szezonjában a 12. helyen zárt a csapattal. A szakvezető úgy próbálta összerakni az idei csapatot a klubvezetéssel együttműködésben, hogy a gárda az elképzeléseinek megfelelő játékot mutasson, ennek megfelelően erősítettek a belső posztokon. Felhívta figyelmet arra is, hogy erősebb lesz az idei mezőny, mint a tavalyi, hiszen a két feljutó csapat, az Esztergom és a Szombathely nagyobb játékerőt képvisel, mint a két tavalyi kieső.

– Mindenképp jó munkát kell végeznünk, remélem, hogy ez sikerül és akkor az idei csapat erősebb lesz, mint a tavalyi. Az számomra is segítséget jelent, hogy a csapat magjával egy éve együtt dolgozunk és már az ellenfeleket is jobban ismerem. Az azonban az én dolgomat nehezítheti, hogy most már négy nyelven kell tartanom az edzéseket – zárta némi humorral gondolatait a vezetőedző.

 

Átrendeződik az öltöző: többen jöttek és mentek

 

A játékoskeretben számos változás volt, Mayer Szabina és Pásztor Bettina visszavonult, a kölcsönben egy szezont Békéscsabán töltő Csáki Lilla Kisvárdán folytatja, Gyimesi Kitti szintén a szabolcsi együtteshez igazolt, míg Török Fanni Érdre távozott. Az érkezők listáján négy légiós szerepel: a két portugál Jessica Ferreira és Mariana Ferreira Lopes mellett a horvát Sara Sablic és az osztrák Klara Schlegel is lila mezben folytatja, Takács Eszter pedig a feljutó Esztergomi Vitézek csapatától érkezett Békéscsabára.

– Hatalmas lelkesedéssel és ambícióval várom a szezont, hiszen nekem ez lesz az első idényem az első osztályban, szeretnék minél hasznosabb tagja lenni a csapatnak. Agresszív, csupaszív játékosnak tartom magam, mindig hajtok a pályán, együtt élek a játékkal, védekezésben és támadásban is szeretnék segíteni az együttesnek – fogalmazott a 23 éves átlövő.

 

Takács Eszter bízik abban, hogy nagy erőssége lesz a csapatnak (Fotó: behir.hu/Matuz Melani)

 

A csabai együttes a felkészülési mérkőzések sorát július 31-én és augusztus 1-jén Nagybányán nyitja a házigazda ellen. A szurkolók hazai pályán először augusztus 9-én láthatják a csapatot, ekkor az NB I/B-s Orosháza érkezik a városi sportcsarnokba. A klub a hagyományoknak megfelelően idén is megrendezi a Szabó Károly Emléktornát, amelyen az élvonalbeli rivális Kisvárda, a román élvonalba visszatérő Slatina és a szerb bajnok Crvena zvezda lesz a vendég augusztus 23-án és 24-én.

A klub a bajnokság kezdete előtt szurkolói ankétot is tart majd, ahol a szurkolók megismerkedhetnek az új játékosokkal és találkozhatnak a régi kedvencekkel. A bajnokság első hivatalos játéknapja szeptember 8. lesz, a sorsolást július 24-én tartják.

 

Szikszai László, a csapat egyik támogatója friss görögdinnyével lepte meg a csapatot a szezonnyitó eseményen (Fotó: behir.hu/Matuz Melani)

 

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 2024/25-ös játékoskerete:

Kapusok: Jessica Ferreira (portugál), Szabó Dóra
Jobbszélsők: Horváth Gréta, Aranyi Vivien
Jobbátlövők: Marija Lanistanin (szerb), Klara Schlegel (osztrák)
Irányítók: Román Dorina, Borbély Márta, Sándor Réka
Beállók: Bencsik-Giricz Laura, Bencsik Bojána
Balátlövők: Mariana Ferreira Lopes (portugál), Sara Sablic (horvát), Takács Eszter
Balszélsők: Szondi Zsófia, Kukely Klára

Vezetőedző: Rácz Sándor
Technikai vezető, kapusedző: Petrovszki György
Erőnléti edző: Tóth Kristóf
Masszőr: Papp Zoltán
Gyógytornász: Vaverka Zsuzsanna
Az egészségügyi stáb tagjai: Dr. Tar Miklós traumatológia-ortopéd szakorvos, Dr. Varga Péter adjunktus, osztályvezető belgyógyász szakorvos, Knyihár János terapeuta-masszőr

 

Galéria

 

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL