Megnyitották az Almásy-kastélyt Gyulán

2016. március 19. 09:20 | Varga Diána

Két évvel az alapkőletétel után pénteken adták át a megújult Almásy-kastélyt. A 2,5 milliárd forintból megvalósuló beruházást Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter adta át.

"Békés megye szellemi, polgári központja Gyula városa, a hagyományok jogán és a jelene okán" - mondta Lázár János az Almásy-kastély ünnepélyes átadóján. A megnyitón Lázár János több alkalommal emlékeztetett a polgári értékrend megtartásának fontosságára, és arra, hogy a kormány nem csak az ország nyugati felének érdekeit tartja szem előtt.

– Különösen fontosnak tartjuk, hogy ezek a megyék, települések elégtételt kapjanak, különösképpen Békés megye. Elégtételt kapjon az elmúlt 100 esztendő nélkülözései miatt és azért, hogy a kormány figyelme Budapestről nagyon sokáig csak Nyugatra irányult. Olyan kormányai voltak eddig az országnak, amelyek Nyugat felé láttak, és keletnek hátat fordítottak – hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

 

Az arisztokrácia és a cselédség mindennapjai - interaktív formában

A kastélyban 36 interaktív felület és 48 installáció szolgálja a korabeli főúri életmód és a személyzet mindennapjainak megismerését. A tervezők célja az volt, hogy olyan egyedi attrakciót hozzanak létre, amely Magyarországon máshol nem található.

Virág Zsolt projektmenedzser kérdésünkre elmondta: szerették volna a kastély üzemszerű működését bemutatni egy olyan megközelítésben, amely Magyarországon más kastélyra nem volt jellemző.

– Ehhez társul a modern ismeretátadás: lévén, hogy a kastélyban nem maradtak eredeti tárgyak, bútorok, inkább az interaktivitásra helyeztük a nagyobb hangsúlyt – tudtuk meg a projektmenedzsertől.

A múzeummá alakított kastélytól Gyula vezetősége azt várja, hogy az eddiginél is több turista érkezik a városba.

Dr. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere szerint a város egy szimbolikus épületünk megújult, egy olyan épület, ami hűen tükrözi Gyula múltját, és híven mutatja be a város szerepét Magyarország történelmében, ami jelentős szerep volt. A kastély 2,5 milliárd forintból újult meg. A beruházást szinte napra pontosan két évvel az alapkőletételt követően adták át.

FEL