Megnyitották a felújított szarvasi Tessedik Sámuel Múzeumot

2020. október 30. 15:10 | behir.hu

Több mint 580 millió forintból újították fel a szarvasi Tessedik Sámuel Múzeumot, amelynek hivatalos szakmai megnyitója pénteken volt.

Roszik Zoltán igazgató az MTI-nek elmondta, hogy az épületet "plázaszerűen" alakították ki, minden teremben a múzeum saját anyagából származó leletet vagy tárgyat emeltek ki és köré szervezték a többi kiállítási anyagot.

A "pláza" vásári bemutatóterén például Tessedik Sámuel korát és munkásságát mutatják be, a "termékenységi galériában" neolitikum korabeli, azaz csaknem ötezer éves termékenységszobrokat állítanak ki. A boszorkányturizmus nevet viselő teremben boszorkánylegendákat, az 1700-as évek helyi gyógyászatát ábrázolják, továbbá ott kapott helyet egy VR-szemüveg, amivel "be lehet repülni Szarvast".

A könyvesbolt fantázianevű helyiségben rovásírásos emlékeket állítanak ki, a tárlat középpontjába egy az 1990-es évek elején talált, avar kori tűtartót állítanak, amelynek az oldalán rovásírásos emlékeket találtak. Az "ékszerboltban" főként szarmata ékszereket mutatnak be, a moziteremben pedig Szarvas történetét, egykori birtokosait ismertetik meg a közönséggel az Árpád-kortól egészen a török korig. A terem közepén az ott talált török kori ágyú áll majd - magyarázta az igazgató.

Egy-egy termet két-háromévenként a tervek szerint átalakítanak, megújítanak majd - emelte ki az igazgató. Hozzátette, hogy az emeleten Domán Imre helyi állatorvos néprajzi gyűjteményét mutatják be, a házasság, a születés és a halál témái köré rendezve a kiállítási tárgyakat. November közepétől Szabó László bábjainak is lesz állandó otthona az épületen belül.

 

A felújított Tessedik Sámuel Múzeum Szarvason 2020. október 30-án. MTI/Rosta Tibor

 

A Tessedik Sámuel szarvasi evangélikus lelkész által 1791-ben építtetett épületet - amelyben az ország első mezőgazdasági iskolája működött - csaknem 250 négyzetméterrel bővítették is, az irodákban és a korábban raktárnak használt helyiségekben is kiállítások kapnak helyet.

A díszteremben és egy másik teremben időszaki tárlatok kapnak majd helyet, beszereztek továbbá egy új hangosítórendszert is, így koncerteket, előadásokat is lehet tartani az épületben - mondta Roszik Zoltán. Hozzátette, hogy a több mint két évig tartó felújítás alatt kicserélték a nyílászárókat, a fűtési rendszert, a világítást és kialakítottak egy látogató-fogadó központot, valamint egy múzeumpedagógiai teret is.

Az uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatán 472 millió forintot, majd többlettámogatásként további 80 milliót nyertek el, amelyet a város saját forrásból 36 millióval egészített ki.

A nagyközönség szombattól látogathatja a múzeumot, aznap ingyenes lesz a belépés - közölte Roszik Zoltán.

Forrás: MTI

További programok »

FEL