A Békési Kosár megalakulása a városvezetés hite szerint mérföldkő lesz úgy a helyi termelők és a helyi fogyasztók kapcsolatában, mint a helyi közösségek életében, illetve nagyban segíti majd a városban működő szakmai szervezetek ezirányú tevékenységeinek összehangolását is.
Kálmán Tibor polgármester a megnyitó beszédében úgy fogalmazott, hogy a település nagyon színes a helyi termelőket illetően, hiszen a kolbászon át a mézig minden megtalálható a városban vagy a környékén.
– A békési piac jól működik, de van egy nagyobb közössége a városnak, amelynek megvan az érzékenysége arra, hogy összetalálkozzanak ezek az emberek és tényleg egy személyes kapcsolaton keresztül is, egy kicsi, online besegítéssel, egy valódi közösség jöjjön létre, vásárló és termelő között, én nagyon bízom abban, hogy egy kölcsönös segítségként működik majd minden irányban – tette hozzá a polgármester.
A Békési Kosár szervezője a településen Polczer Roland volt, aki elmondta, hogy a kosár ötlete már nagyon régre nyúlik vissza. Több egyeztetés is zajlott ez ügyben, hogy a lehető legjobb körülmények között jöjjön létre ez a bevásárló közösség, ami a helyi termékek helyben maradását segíti elő a településen.
– Jelenleg körülbelül 20 termelő csatlakozott eddig a közösséghez, bízunk benne, hogy az ő számuk hamarosan növekedni fog. Maga a kosár úgy működik, hogy egy webes felületen adja le a rendelését a vevő, a termelő pedig ugyanennek a webes felületnek a túloldalára tölti fel a termékeit. A vevők egy meghatározott nap meghatározott pontjáig leadják a rendelésüket, a következő napja a termelőnek megvan arra, hogy összeállítsa az adott vevő csomagját, a harmadik napon pedig az önkéntesek kiszortírozzák a vevőknek a személyre szabott csomagokat, amiért a vevő még aznap be is fáradhat és át is veheti az összekészített kosarát – hangsúlyozta a szervező.
A legfontosabb célja a bevásárló közösségeknek, hogy a helyi gazdaság szereplői között újra kapcsolatot teremt, aminek eredményeképpen egymás megismerése, az egymás iránti bizalom, és egymás támogatása felerősödik.