Megjött Békéscsaba első gólyája

2024. március 5. 15:20 | Bere Mátyás

A Kölcsey utcai ovisok már alig várják, hogy elfoglalja fészkét a szomszédban lakó gólyapár, Simi és Mimi. Nekik egyelőre még várniuk kell, de a Tessedik és a Gálik utca sarkára már megérkezett az első gólya.

Békéscsaba első gólyája expressz gyorsan megérkezett a Tessedik utcára, ahol a fészkéből nézelődött, mikor megláttuk. A következő két madár általában a Kölcsey utcai óvodához érkezik meg. Itt két nagycsoportos óvodás, Peti és Levente elmondta: már várják, hogy megérkezzenek hozzájuk a gólyák, akiket – az ovisok szavazása alapján – Mininek és Siminek neveztek el.

 

Fotó: Bere Mátyás / Behir.hu

 

Békéscsabára már 2022-ben is március elején érkezett meg az első gólya, pontosan abba a fészekbe, amely idén is a befutó. Ez azért is számít érdekességnek, mert hazánk területére jellemzően csak áprilisban térnek vissza a vándormadarak.

Az intézmény 2018-ban nyerte el a madárbarát óvoda címet, ez azóta is a mindennapjaik részét képezi. A gyerekek télen etették a telelő madarakat, most pedig a gólyák megfigyelése következik. Amint megérkeznek, a gyerekek távcsővel lesik majd őket és minden nap kisétálnak hozzájuk.

– Többfajta madarat is meg tudunk figyelni az óvodában, vannak madárodúink, ahová be is költöztek a kis cinegék – mondta Szelesné Arany Brigitta óvodapedagógus, zöld óvoda koordinátor.

 

Galéria

További programok »

FEL