Megjelent a Csabai Mérleg legfrissebb száma

Megjelent a Csabai Mérleg legfrissebb, idei hatodik száma.

 

Békéscsaba a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében szociális város-rehabilitációra 807,9 millió forint összegű támogatásban részesült. A projekt hét kivitelezési elemből tevődik össze – hogy melyek ezek, azt elolvashatják a Csabai Mérleg legfrissebb számában.

 

Olvashatnak a lapban arról, milyen volt az idei bábos drámaíró verseny, ahol március 21-es és 24-e között A nők jobban fáznak? című cikkből kiindulva készültek bábdarabok.  

 

Írunk arról, hogy megkezdődött az új védőnői centrum építése Békéscsabán, a Dedinszky utcában, illetve arról is, hogy mintegy 4,5 kilométernyi szakaszon építettek új kerékpárforgalmi létesítményeket Békéscsabán, amelynek köszönhetően  Jaminában, a Berényi úton és a CsabaPark környékén lehet biztonságosabb körülmények között biciklizni.

 

Fülöp Csaba, a 6. számú választókerület egyéni képviselője, a közművelődési, ifjúsági oktatási és sportbizottság, az önkormányzati közbeszerzési döntéshozó bizottság, valamint a lakásügyi bizottság tagja – ezúttal ő számol be a körzetben végzett munkáról. A ciklusban az egyik legnagyobb sikernek azt tartja, hogy hatalmas összefogás eredményeként megújulhat a Szigligeti utcai óvoda tanmedencéje.

 

Beszámolunk arról, milyen volt Békéscsabán a március 15-én rendezett megemlékezés és ünnepség, és arról is, hogy az ünnepen Békéscsabai Életműdíjat kapott Túriné Kovács Márta, valamint Békéscsabáért kitüntetést vehetett át Bojczán István.

 

A Munkácsy Mihály Múzeum idén is ünnepi programokkal készült a ’48-as forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulójára. Megnyílt a Petőfi anzix – Kortárs képzőművészek a kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum gyűjteményében című időszaki kiállítás – erről is olvashatnak az újságban.

 

Beszámolunk a Csabai Mérlegben arról is, hogy az Acoustic Planet március 15-én a csabai és Békés megyei szavazatokat egy koncerttel köszönte meg a Csabagyöngye Kulturális Központban. A koncerten közreműködött A Dal 2019 verseny több versenyzője is.

 

Március 14-e és március 21-e között Abu-Dzabiban és Dubajban zajlottak a speciális olimpia nyári világjátékai, ahol 14 sportágban 62 magyar versenyző indult, köztük a békéscsabai Vizsnyai Dávid asztaliteniszező és Lehoczki János erőemelő, a Vandháti DSE sportolói, akik érmekkel tértek haza – róluk is olvashatnak a lapban.

 

A Csabai Mérlegből tájékozódhatnak arról, hova érdemes menni a következő napokban, hetekben Békéscsabán, ha kikapcsolódásra vágynak, milyen programokat terveznek a közösségi házak, és hogy mit láthatunk a 7.Tv műsorán a következő két hétben.

 

A Csabai Mérleg legfrissebb száma itt is elérhető.

 

 

Megosztás:

Címke: , ,