Meggyújtották a második adventi gyertyát – Mikulás nap a főtéren

2025. december 7. 20:09 | Such Tamás

A Csabai Advent második vasárnapján Mikulás napot rendeztek a Szent István téren. A Csabai Színistúdió műsorát a második adventi gyertya meggyújtása követte, majd egy interaktív bábjáték és a Jéghercegnő című előadás köbvetkezett. Eközben a Mikulással és a Lufihajtogató Karácsonyi Manóval is lehetett találkozni.

„Hull a hó és hózik-zik-zik” – énekelték Bródy Micimackóját érkezésemkor a színistúdiósok, miközben inkább szemerkélt. Ráadásul az eső. Kerepeczki Nórától (Kepe) megtudtam, a playlistben saját gyártású, Gulyás Levi, Király Peti és Szente Vica által komponált dalok is elhangzottak, mint például a Csoki bohóc vagy a Krampusz móka.

 

Mikulás nap a főtéren – Fotó: Such Tamás / behir.hu

A Színistúdiósok – Fotó: Such Tamás / behir.hu

 

Ahogy fentebb megírtuk, advent második vasárnapján a második gyertyát gyújtjuk meg a koszorún, amely remény üzenetét emeli ki. Némileg a Micimackó hangulatára rímelve, a színistúdiós Szaszák Nikolettet, aki a Vízmű végzőse, és nem mellesleg a színművészetire jelentkezik, a szép fehér karácsonyról kérdeztem.

– Egészen kicsi korom óta nem láttam szép, fehér karácsonyt – mesélte. – Nem azt mondom, hogy alapkelléke a karácsonyi hangulatnak, de szerintem gyönyörű, és abszolút jó lenne… így reménykedem. (Ekkor mindkét kezén összetett a mutató- és a középsőujját.)

 

Marti Miklós Nándor és Nagy Ferenc – Fotó: Such Tamás / behir.hu

 

S ha már advent második vasárnapjának a tradícióját boncolgatjuk, Nagy Ferenc alpolgármesternek megemlítettem, a katolikus liturgiában a második vasárnap gyertyája lila. Mi több, a lila a remény színe.

– Először a sportra asszociálnék: a békéscsabai Előre csapatai zömmel lila színű mezben lépnek a pályára – mondta. – A remény pedig mindig éltet bennünket; ráadásul szükségünk van rá, hiszen nem könnyű időket élünk.

Az adventi programokról elmondta, a műsorokkal kapcsolatban nagyon pozitív a visszhang a város lakóitól, úgy véli, kellemes, szívhez szóló előadások zajlanak. Azonfelül nagyon látványos a főtér; mindenki méltóságteljesen ünnepli az adventet.

 

Galéria

 

– Többféle megközelítése van a második gyertya szimbolikájának – jelentette ki Marti Miklós Nándor református lelkipásztor. – Egy forrás szerint a négy adventi vasárnap gyakorlatilag a négyféle találkozás Jézussal. Lehetett találkozni vele, amikor itt járt a Földön, lehet vele találkozni a megtérésben, mindenkinek muszáj vele találkozni a halálban és találkozunk vele a föltámadásban. Mindez megközelítés kérdése, de a legelfogadottabb, a mainstream katolikus fölfogás az, hogy most a remény adventi vasárnapja van.

Azt követően Nagy Ferenc és Marti Miklós Nándor meggyújtották a második gyertyát a koszorún. Az alpolgármester Krancz Béla Adventi gyertyagyújtás című versét olvasta fel; református lelkipásztor a 40. zsoltárból idézett egy részletet.

Az ünnepély a Fizimiska a világűrben című interaktív bábjátékkal folytatódott, és a programot a Jéghercegnő című szintén interaktív, énkelős-táncolós műsor zárta. Miközben egész délután forró teát és mézespuszedlit lehetett kóstolni.
Zik-zik.

 

További programok »

Friss hírek

Meggyújtották a második adventi gyertyát – Mikulás nap a főtéren

A Csabai Advent második vasárnapján Mikulás napot rendeztek a Szent István téren. A Csabai Színistúdió műsorát a második adventi gyertya meggyújtása követte, majd egy interaktív bábjáték és a Jéghercegnő című előadás köbvetkezett. Eközben a Mikulással és a Lufihajtogató Karácsonyi Manóval is lehetett találkozni.
2025. december 7. 20:09
FEL