Ünnepi hangulat, bűvész show és Kökény Attila koncert: véget ért a Csabai Advent

2023. december 23. 18:00 | Fajó Attila

Az utolsó adventi gyertyát is meggyújtották, ünnepélyes keretek között a Szent István téren. A Csabai Advent programsorozat vége is jelzi, itt a karácsony!

Varga Tamás és Nagy Ferenc alpolgármesterek segédletével a szeretet gyertyája, az adventi koszorú utolsó szereplője is lángra lobbant a Csabai Advent programsorozat részeként. Először a hit gyertyája, később a remény és az öröm gyertyája is meggyúlt a főtérre szervezett programokban.

Varga Tamás elmondta, hogy a városvezetés részéről nagy várakozással voltak a rendezvénysorozat sikerét illetően, és örömmel tapasztalták, hogy sok százan találtak szívüknek kedves elfoglaltságot az ünnepre való hangolódás, a várakozás időszakában. 

'Minden nap program' - így szólt a csabai adventi szlogen és a szervezők hűek is maradtak a vállalásukhoz. Az utolsó nap eseményeit a megszokott gyermek körhinta és kisvasút mellett az árusok finomságai és a kis színpadon folyó minőségi szórakoztató műsorok adtál. Fellépett Baukó-Salamon Gréta bűvész, Kökény Attila énekes pedig koncerttel örvendeztette meg a szakadó hóesés ellenére szép számban összegyűlt hallgatóságot.

Galéria

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL