Lángra lobbant a hit gyertyája – Békéscsabán is felgyulladtak az adventi fények

2017. december 3. 18:02 | Varga Diána

Advent első vasárnapján közös ünnepségre várták a város lakóit Békéscsabán, a Szent István téren. A meghitt ünnepségen nem csak a hitet jelképező gyertyát gyújtották meg az adventi koszorún, de ezen az alkalmon kapcsolták fel hivatalosan a település ünnepi díszkivilágítását is.

Ma is várakozással teli az adventi időszak – beszélt személyes tapasztalatairól Kiss Tibor a vasárnap koraesti ünnepségen. Békéscsaba alpolgármestere kitért arra, hogy a meghitt várakozás a mai anyagias világban felértékelődik, az okostelefonok és a nagyképernyős tévék korában szinte kihívás tartalmasan megtölteni az együtt eltöltött időt.

 

Meggyújtották a hitet jelképező gyertyát a békéscsabai adventi koszorún. Fotó: Barna Tamás

 

Az alpolgármester szerint ez az időszak lehetőséget ad az önvizsgálatra is. Mint mondta, mától az egész város fényárban úszik, ebben a fényben pedig vissza kell találnunk a családokat összetartó hithez, a meghitt közösség melegéhez.

Az ünnepi gondolatokat követően Kiss Tibor hivatalosan is felkapcsolta a békéscsabai díszkivilágítást, majd a Hajnal-Lenkey utcai óvoda növendékei adtak műsort. Ezt követte az egyik legjobban várt pillanat, hiszen meggyújtották az adventi koszorú első gyertyáját. Záróakkordként Évi tündér krampuszaival közösen szórakoztatta a családokat, majd a Bartók Béla Vegyeskar adott műsort.

 

 

 

További programok »

FEL