– Előadásában főként a víz került a középpontba. Miért pont ez volt a téma?
– Az idei esztendőben kézenfekvő, hogy hangsúlyosabban beszéljünk a víz és a klíma összefüggéseiről. Ez az év az aszályról szólt Magyarországon, Európában és a világ számos országában. Az Európai Bizottság jelentése szerint 2022 az elmúlt ötszáz év legsúlyosabb aszályát hozta Európában. De hasonló a helyzet Kínában, az Egyesült Államokban és Afrikában is. Tudjuk, hogy víz nélkül nincs élet! Ha nincs tiszta vizünk, akkor nem tudunk inni, főzni, öntözni, nem tudjuk az ipari létesítményeinket megfelelő vízzel ellátni – a legtöbb tevékenységhez vízre van szükségünk. Itthon a két előző aszályos év után jött egy harmadik, ami az ország jelentős részén több ezer gazda termését tette tönkre. Most nem az volt a kérdés, hogy a korábbi termésátlag felét vagy harmadát érik el, hisz sokan közülük kukoricából és napraforgóból semennyit sem tudtak betakarítani. 1000 milliárd forintra tehető az aszálykár Magyarországon. A gazdáknak szükségük van forrásokra, részben azért, hogy a veszteségeiket valamilyen módon mérsékeljék, részben pedig azért, hogy fel tudjanak készülni a következő gazdasági évre, hiszen itt vannak az őszi munkák. Miután a prognózisok szerint gyakrabban lesznek ilyen aszályos esztendők, ezért erre fel kell készülnie az államnak, a helyi hatóságoknak és a gazdáknak is.
– Az aszályhoz, a most tapasztalható időjárási anomáliákhoz a különböző globális folyamatok vezettek. Melyek ezek?
– Vannak ennek a Föld meteorológiai rendszerével, légkörfizikájával összefüggő elemei. A víznek, az óceánoknak a felmelegedése, párolgása és az úgynevezett szállítási útvonalak – például a Golf-áramlat – sebessége, plusz a légkör mozgása, és az, hogy a csapadék szállítása a kontinensek felől hogyan néz ki. Ha a La Niña jelenség van, akkor az aszály, ha az El Niño, akkor a csapadékos időszak az uralkodó. Ezt nem tudjuk befolyásolni, csak azt, hogyan alkalmazkodunk ezekhez a körülményekhez, ami természetesen időt és nem kevés pénzt igényel.
– Mi tudunk tenni, hogy javíthatunk a jelenlegi helyzeten?
– Ez nem egyik napról a másikra megoldható feladat. Ami nagyon fontos, hogy meg kell tartanunk a vizeinket. Vannak olyan időszakok, amikor fölös vizeink keletkeznek, lehet ez árvíz vagy belvíz. Ezeket nem el kell vezetni az országból, hanem meg kell tartani. Meg kell változtatnunk a gazdálkodási feltételeket: olyan területek egy részét, ahol nem lehet amúgy sem nyereségesen gazdálkodni – rét, láp, mocsaras terület stb. – ki kell vonni a termelésből, vissza kell alakítani, hogy ott a fölös vizeket tárolni tudjuk. Ez javítja a talajvíz háztartását, a talajvízszintet, nemcsak az adott, hanem az attól távolabbi területeken is. Másrészt a párolgás révén ezeknek a víztároló területeknek a mikro-klimatikus hatása lehet helyi csapadékképződés is – javítva a terméseredményeket ott, ahol gazdálkodást folytatunk. Fel kell újítani a meglévő csatornákat és néhány új csatornát kell építeni, hogy az aszályos időszakban ezek révén is több víz álljon rendelkezésre. A homokhátság vízpótlásának a kérdésével szintén érdemben foglalkozunk.
– Vízügyi tekintetben nem tudunk függetlenek lenni, kapcsolatban vagyunk a környező országokkal, Európával, a világgal. Mire kell odafigyelnünk?
– A Magyarországra érkező vizek kilencven százaléka külföldről jön, itt eredő folyóink alig-alig vannak, inkább csak kis patakok. Így tehát az, hogy mennyi vizünk van, és az milyen minőségű, döntően a szomszédainktól függ. Ők visszatarthatják a vizet, akkor nekünk kevesebb jut, vagy szennyezhetik a folyókat – erre is láttunk példát az elmúlt években –, akkor pedig mi kerülünk bajba, hiszen a szennyezett vízből sokkal költségesebben tudunk akár ivóvizet, akár öntözővizet előállítani. Elemi érdekünk tehát a szomszédos országokkal való megállapodás, és elemi érdekünk, hogy legyen egy figyelőrendszerünk, ami jelzi a veszélyt, az árvizet, a szennyezést – ezek a rendszerek is működnek. Elemi érdekünk továbbá, hogy ha nagy baj van, akkor megfelelő szakemberek álljanak rendelkezésre, akik a hibát elhárítják, vagy a kárt megelőzik.
– Fontos a szemléletformálás, fontos, hogy a fiatalokat minél inkább a fenntarthatóság felé orientáljuk. Az ön sarkadi előadása is részben ezt a célt szolgálta.
– Azt próbáltam a diákoknak bemutatni, hogy az ő korosztályukhoz tartozó, vagy náluk néhány évvel idősebb egyetemisták milyen remek ötletekkel álltak elő az elmúlt években, és milyen remek termékeket, szolgáltatásokat hoztak létre a fenntarthatóság jegyében. Például olyan öteleteik voltak, amellyel megoldható az ételmaradék hasznosítása, az ételhulladék komposztálása, az egyszer használatos műanyag lebontása. Arra biztatok mindenkit, hogy amikor szakmát választ, gondolja át azt is, hogyan tudja azt úgy végezni, hogy lehetőleg minél kisebb környezeti károkat okozzon, kevesebb vizet, energiát használjon fel. Ha ebben sikerül valamilyen eredményt elérni, vagy legalább a kérdések megfogalmazódnak a fiatalok fejében, akkor már nem jöttem hiába. A Kék Bolygó Alapítvány elkészített két tankönyvet a középiskolásoknak, és most az általános iskolásoknak írjuk a harmadikat. Van jónéhány elkötelezett pedagógus, ha ők további muníciót, segédeszközt kapnak, akkor könnyen lehet olyan helyzetet teremteni, ahol őszintén, tárgyilagosan, nem klímaszorongást eredményező módon, hanem a megoldásokat keresve lehet beszélgetni ezekről a témákról.
