Áder János tartott klímavédelmi előadást Sarkadon

2022. október 12. 16:20 | D. Nagy Bence

A korábbi köztársasági elnök a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnökeként tartott előadást közép- és általános iskolás diákoknak szerdán.

A Bartók Béla Művelődési Központban zajló szerdai előadás központi témái a fenntarthatóság és a klímavédelem voltak, melyekről több száz gyermek hallhatott fontos információkat. Az eseményen szó esett többek között klíma- és a vízválság összefüggéseiről, valamint a víz három drámájáról is: a sok, a kevés, illetve a szennyezett vízről.

– 59. alkalommal tartok ezekben a témákban előadást, nagyjából minden alkalmon 3-400 gyermek előtt. Elmondható, hogy az általános, de a középiskolás korosztály érdeklődése is adott, a fogékonyságuk nyilvánvaló. Úgy veszem észre, hogy miközben a problémákról beszélünk – melyekről beszélnünk kell –, szívesen fogadják a megoldásokról szóló ötleteket, gondolatokat is – fogalmazott Áder János. Mint mondta, minden alkalommal megismétli, hogy a gyerekeknek – válasszanak bármilyen foglalkozást is – minden választott szakmában meglesz a feladatuk, hogy a jövő felnövekvő generációjaként megoldást találjanak azokra a problémákra, amelyekre a jelen generációja még nem tudott.

A Kék Bolygó alapítvány elnöke az egyre szélsőségesebb időjárásról is beszélt. Előadásában kitért arra, hogy míg hazánkban idén történelmi aszályt élhettünk meg, addig Indiában, Pakisztánban, de még Olaszországban is olyan esőzések voltak, amelyek esetenként több tízmillió embert kényszerítettek lakóhelyük elhagyására.

Galéria

A volt államfő a népességnövekedésről és az ebből fakadó urbanizációról is kimerítően beszélt. A túlnépesedéssel kapcsolatban elhangzott, hogy az emberi faj megjelenésétől kezdve az első világháború végig nőtt annyival a Föld népessége, mint amennyivel a következő harminc évben fog.

– Nehéz elképzelni, pedig ez a tény: ma naponta egymillió ember költözik városokba. Most nagyjából minden második ember városlakó, 2050-re 4 emberből 3 városlakó lesz. Az urbanizáció következménye, hogy most már nem is megapoliszok, hanem gigapoliszok jönnek létre: tízmilliós, húszmilliós vagy ezt meghaladó városok – fogalmazott Áder János.

Az eseményen résztvevő több száz fiatal közül néhányan időnként a színpadra léptek, hogy az éppen hangzó témák illusztrálását segítsék különböző eszközökkel. 

– Fontosnak tartottam a részvételt, hiszen a mi gyermekeinkről, az ő életükről és jövőjükről van szó. Tudnunk kell megóvni környezetünket, én magam is igyekszem odafigyelni a fenntarthatóságra, legyen szó akár a gazdaságos víz- vagy villanyhasználatról – fogalmazott az egyik diák, Sziklai Gergely.

 

További programok »

FEL