Médiások a médiában: Középiskolás diákok jártak a BMC-ben

2018. szeptember 15. 10:23 | Szabó Rita

Középiskolás diákok látogattak a Békéscsabai Médiacentrum Kft. (BMC) stúdiójába pénteken délelőtt. Az Új Fejezet Békés Megyéért Ifjúsági Egyesület egyik projektjének köszönhetően a fiataloknak lehetőségük nyílt belesni a kulisszák mögé és megnézni, miként és hogyan dolgoznak munkatársaink a hétköznapokban.

 

 

A diákcsoportot Opauszki Zoltán, a cég ügyvezetője vezette körbe a médiacentrum stúdiójában. A fiatalok elsőként egy rövid tájékoztatót hallgathattak meg, majd a látogatás interaktív része következett.

A stúdió elrendezését és a technikát a médiacentrum vezető operatőre, Fazekas Róbert mutatta be, majd a szerkesztői és műsorvezetői feladatokkal is megismerkedhettek az alkotócsoport tagjai. Az elméleti rész után a bátrabb tanulók ki is próbálhatták azt, hogy milyen híreket olvasni. A látogatás célja az élményszerzésen túl a tapasztalatszerzés és a tanulás volt.

Dobi Ágnes, a Békéscsabai Alkotó Média főszerkesztője elmondta, hogy reményei szerint hasznosnak bizonyul a látogatás és a BMC-ben szerzett tudást, illetve tapasztalatokat kamatoztatni tudják a jövőt illetően.

Pikó Tamás, a közösségi tér vezetője elmondta: az a céljuk a csoporttal, hogy a városban egy olyan médiafelületet biztosítsanak a fiataloknak, amely róluk szól és maguk készítik.

– A csoportban jelenleg 32 szerkesztőségi tag dolgozik aktívan, számukra szerveztünk tábort, ahol megtanulhatják a szakmai ismereteket – tette hozzá a Pikó Tamás.

Nem ez volt az első alkalom, amikor az érdeklődők betekintést nyerhettek a médiacentrum működésébe, a szerkesztőségben többször jártak már gyermekek és fogyatékkal élők is. A cég ügyvezetője kiemelte: a jövőben is nyitottak az ehhez hasonló kezdeményezésekre.

További programok »

FEL