Mátyás és a bolondkirály – az évad első mesedarabja a Jókai színházban

2023. október 17. 19:20 | Kovács Andrea

Az idei évad első mesedarabját mutatták be hétfőn a Békéscsabai Jókai Színházban. A Mátyás és a bolondkirály című interaktív zenés művet Bozsó József írta és rendezte. Az előadásban a gyerekek is közreműködnek és szerepet is kapnak.

Mátyás király udvari bolondja egy nap bejelenti, hogy ő bizony király szeretne lenni, mert szerinte sokkal jobban uralkodna. Mátyás úgy dönt egy napra átadja a trónt a bolondnak, aki persze mindent összekuszál, amit majd az igazságos királynak kell helyrehoznia. Ez a történet az alapja a Mátyás és a bolondkirály című mesejátéknak, amelyet Bozsó József írt és rendezett.

 

 

– A mesedarabot még 2008-ban írtam és az volt a célom, hogy a gyerekek játékosan ismerjék meg a nagy királyunk személyiségét valamint a barátság és az igazságosság fontosságát. A gyerekek nagyon jól fogadták a darabot, mert maga az előadás interaktív, van benne egy találóskérdés-párbaj, sőt a színpadon is szerepelnek velünk, ugyanis alabárdosokra van szükségünk, amelyhez kis eszközöket is készítettünk és ruhácskájuk is van hozzá – mondta el a rendező. 

A Mátyás és a bolondkirály című mesejáték szerepel majd a Lázár Ervin programban is.

További programok »

Kultúra

Sárközi Folk Körkép – Díszes népviseleteket mutat be az új kiállítás Békéscsabán

Majorcsics Viktor Sárközi Folk Körkép című fotókiállítása nyílt meg a Békés Megyei Népművészeti Egyesület Alkotóházában. A tárlat bemutatja a sárközi és külső-sárközi települések népviseletbe öltözött hagyományőrzőit és az itt található népviseleteket. Az egyes falvak, kisvárosok egyedi sajátos viseletei mellett megismerhetjük az egyéb kiegészítőket és ékszereket is.
2025. november 16. 14:42
FEL