Második alkalommal is sikeresen zajlott a Nyomdaipari Szakma Sztár

2023. március 10. 18:25 | Fajó Attila

A BSZC Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium Nyomdaipari Tudás- és Képzőközpontjában a jövő szakemberei mérték össze tudásukat és végezték el a szakmájuknak megfelelő kiadványszerkesztési feladatokat.

A Szakma SZTÁR verseny olyan országos szakmai és tanulmányi verseny a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében, mely valós kihívás és éles vizsgafeladatok elé állítja az ifjú nyomdász tanulókat.

Az idei verseny döntőjében kilenc békéscsabai illetőségű tanuló mellett egy győri diák is részt vett a megmérettetésen. A mai, modern körülményeknek megfelelő feltételekkel a békéscsabai Nyomdaipari Tudás- és Képzőközpont méltó helyet biztosított az eseménynek.

– Aki jól teljesít a döntőben, az már komoly álláslehetőségek közül válogathat. A későbbi esetleges munkáltatók is figyelemmel kísérik az eredmények alakulását, nem kicsi a tét – mondta el Orgovány Katalin, a Nyomda és Papíripari Szövetség elnöke, a Pátria Nyomda vezérigazgatója. 

A nyomdaipari képzőközpont tanműhelyében élő megrendeléseken dolgoznak a tanulók, ez nagyban segíti a versenyre való felkészülésüket. A versenyfeladatok 60 százalékos sikeres teljesítésekor nyomdaipari technikusnak minősülhet a versenyző diák, ez komoly mentességet jelent a tanév hátralévő időszakában.

– A gyerekek válogathatnak, hogy hova akarnak menni dolgozni, tehát ez komoly szakmai megbecsültséget jelent számukra – nyilatkozta Kaposvári Zsuzsanna Krisztina, felkészítő tanár.

További programok »

Itthon

Közösen sasolhatunk a hétvégén

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil szervezetekkel együttműködve immáron 23. alkalommal szervezi meg az Országos Sasszinkront, a hazánkban telelő ragadozó madarak éves számlálását 2026. január 16-19. között.
11:19
FEL