A verseny témája a fesztiválszett volt, a feladat pedig az, hogy a fiatalok újrahasznosított ruhadarabokból, fenntartható szemlélettel alkossanak valami egyedit. Vagyis ne a legújabb divatkollekciót kelljen megvenni, hanem inkább azt megmutatni, mennyi lehetőség rejlik abban, ami már egyszer valakinek a szekrényében lapult.

Gyichor Janka és modellje – Fotó: Szőke Katalin
Az október végén, a budapesti KULT7-ben megrendezett eseményen Ivacska Lilla Bianka, Dán Linda és Gyihor Janka képviselte az iskolát. A mezőnyben mintegy 28 pályázó indult, közülük nyolcan részesültek díjazásban. A szentgyörgyis csapat pedig különösen büszke lehet, hiszen Gyihor Janka a harmadik helyezést szerezte meg.
A verseny nem csupán a díjakról szólt. A fiatalok divatbemutatón is viszont láthatták alkotásaikat, találkozhattak a szakma képviselőivel, a zsűriben pedig olyan nevek szerepeltek, mint Makány Márta divattervező és Balázs Viola mintatervező.
A pályamunkákhoz szakmai bemutatkozó anyagok is készültek, ezek pedig a budapesti KULT7 kamaratermében rendezett kiállításon november közepéig megtekinthetők.
A diákok felkészítését Hőgye Zita irányította, a munkájukat pedig Gera Angelika is segítette, aki korábban tanította a fiatalokat, jelenleg pedig az osztályfőnökük. A helyszínen készült fotókat Szőke Katalin, valamint a 12. G fotós szakos tanulói, Czégény Levente, Matus Katica és S. Kovács Admira készítették.