Más helyszínen, de idén is lesz karácsonyi vásár Békéscsabán

2021. november 30. 14:20 | Csiffáry Zsuzsanna

Frankó Attila kedden bejelentette, hogy idén is lesz karácsonyi vásár Békéscsabán, de más helyszínen, mint korábban. A Knézich Károly és a Reisz Miksa utcák sarkára szerveződött ünnepi vásárt december 5-én, vasárnap 17 órakor nyitják meg.

Idén is több kiállítóval, árussal találkozhatnak majd a látogatók a békéscsabai karácsonyi vásáron, ahol könyveket, kézműves termékeket, ékszereket, ajándékokat is lehet venni. Az ünnepi hangulatú kirakodóvásár minden nap 10-től 22 óráig várja majd az érdeklődőket.

Kedden délelőtt már építették a karácsonyi vásárt és termelői piacot a Knézich utca sarkán. A helyszínen tartott tájékoztatón Frankó Attila, a Szeretlek Békéscsaba Egyesület elnöke és a Frankó Produkciós Iroda Kft. vezetője elmondta, hogy idén nem lesz vidámpark a 460 négyzetméteres területen, de igyekeznek a kicsiknek is kedveskedni valamilyen programmal. 

Továbbá az eddigiekhez hasonlóan most is többféle italt és ételt fogyaszthatnak majd a vásározók, nyitva tartanak majd a forralt boros standok is.

A szervező most is több karitatív akcióval készül: mint például a cipősdoboz akció, december 16-ára pedig véradásra hívják a segíteni vágyókat a Fiume Hotelben. Ugyanezen a napon 13 órától a Frankó Produkciós Iroda előtt, a Munkácsy utcában ételt és ruhát osztanak majd a rászorulóknak.

További programok »

FEL