Maruzsa Zoltán: A középiskolai felvételik eredménye a korábbihoz hasonló lett

2021. február 9. 12:54 | Mikóczy Erika

Dr. Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár az operatív törzs keddi tájékoztatóján elmondta, hogy több mint öt hónap telt el a tanévkezdés óta, a tanulók megkapták már az értesítést az első félévben elért tanulmányi eredményekről. Mint mondta, mindez azt mutatja, hogy az oktatás rendszere a járványhelyzetben is jól működik.

Maruzsa Zoltán beszélt arról, hogy a középiskolások március 1-jéig még biztosan a digitális munkarend szerint tanulnak, az óvodákban és az általános iskolásokban jelenléti oktatás-nevelés zajlik, itt továbbra is kötelező belépéskor a lázmérés, illetve fontos a fokozott takarítás, amelyhez havonta mintegy 300 ezer liter fertőtlenítőszert biztosítanak.

Megjegyezte, hogy tegnap 73 óvodában volt rendkívüli szünet jellemzően egy-egy csoportban, és 115 általános iskolában jellemzően egy-egy osztály tanult digitális munkarend szerint. Ráadásul a hiányzások aránya is csökkent, tehát a védekezés az egyéb megbetegedéseket is csökkentette.

Az államtitkár beszámolt arról, hogy a január 23-ai vizsganapon, valamint a január 28-ai és február 5-ei pótnapokon is zökkenőmentesen zajlott le a középfokú írásbeli felvételi. 535 helyszínen írhatták meg a felvételik a tanulók a biztonsági intézkedések betartása mellet.

Kiemelte, hogy a több mint 76 ezer felvételiző nagyon komolyan vette a vizsgát. Több mint 90 százalékos feldolgozottság alapján azt látják, hogy az elmúlt évekhez nagyon hasonló eredmények születtek; a matematika átlagpontja alacsonyabb lett, mint a magyar átlaga.

 

Maruzsa Zoltán: A köznevelési rendszer a járvány idején is jól működik

 

A 8. évfolyamos tanulók a megszerezhető 100 pontból átlagosan 47,2 pontot szereztek, ezen belül magyarból 24,4, matematikából 22,7 pont volt az átlag. 

A 6. és 4. osztályosok – mint korábban – most is valamivel jobb eredményeket értek el, a 6. osztályosok átlagpontszáma 58,7 pont lett (matematika 27,3 pont, magyar 31,3 pont), míg a 4. osztályosok átlagpontszáma 63,2 lett (matek 27,8 magyar 35,3 pont).

Az államtitkár kiemelte, hogy összességében a felvételi vizsgák sikeresek voltak, az átlageredmények nem romlottak, tehát a köznevelési rendszer a járvány idején is jól látta el a munkáját.

Az érettségivel kapcsolatban elmondta, hogy a korábban kialakított védelmi intézkedések mellett a szóbeli és az írásbeli érettségit is le tudják bonyolítani. Tavaly az érettségin is az elmúlt évek átlagának megfelelő eredmények születtek, és sehol sem alakult ki fertőzési góc. Kiemelte, hogy egyéni és csoportos konzultáció szervezhető az iskolákban az érettségi előtt állóknak a szabályok betartása mellett.

Kitért arra is, hogy amíg elegendő vakcina nem áll rendelkezésre, arra kéri a pedagógusokat, minél többen regisztráljanak az oltásra. 195 ezer ember dolgozik a köznevelésben, közülük egyelőre 51 ezren regisztráltak az oltásra. Hozzátette: egyre közelebb vagyunk ahhoz, hogy az iskolafolyosók ismét megteljenek élettel, addig is kitartást és türelmet kért mindenkitől.

 

Kiss Róbert: Megnőtt a vendéglátohelyet üzemeltetők felelőssége

 

Kiss Róbert rendőr alezredes beszámolt arról is, hogy az elmúlt 24 órában 131 emberrel szemben léptek fel a rendőrök a maszkviselési kötelezettség elmulasztása miatt, így már meghaladja a 24 132 ezret az ilyen ügyekben elrendelt intézkedések száma.

113-en az önkormányzati rendeletek ellenére nem viselték a maszkot közterületen, 4 emberrel szemben azért intézkedtek, mert buszon, villamoson, megállóban nem volt rajtuk maszk, 14-en pedig bevásárlóközpontban nem viselték a védőeszközt.

A boltokra, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatt eddig 825 rendőri intézkedésre volt szükség. Ebből 214 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 611 esetben pedig az üzletek korlátozott nyitva tartására vonatkozó szabályokat nem tartották be, vagy az ott tartózkodás tilalmát szegték meg.

Kiss Róbert felhívta a figyelmet arra, hogy január 30-ától a korábbiaknál súlyosabb szankciókat alkalmaznak, ha a védekezésre vonatkozó szabályok megsértésében a tulajdonos vagy a vendéglátóhely üzemeltetőjének a felelőssége is felmerül.

Közölte: a hétvégén a kijárási tilalommal kapcsolatos szabályok megsértése miatt 324 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök. A kijárási korlátozás, majd a kijárási tilalom bevezetése óta 35 878 emberrel szemben intézkedtek országszerte a szabályok megszegése miatt.

Beszélt arról is, hogy tegnap Budapesten egy lakásban 10 főt meghaladó rendezvény tartottak külföldi állampolgárok egy lakásban, a lakás bérbeadójával szemben eljárását kezdeményeztek, az ott tartózkodókkal szemben szabálysértés miatt léptek fel

 

Müller Cecília: Kérjük a háziorvosokat, legyenek a nemes feladat élén

 

Müller Cecília ismertette a legfrissebb járványügyi adatokat, az elmúlt 24 órában 1079 fovel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 94 beteg. Sajnos nő a kórházban ápoltak száma: 3792 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 304-en vannak lélegeztetőgépen.

A tiszti főorvos beszélt arról, hogy a második hullám lefelé menő szakaszában megtorpanás látszik, nem folyamatos a csökkenés, ami némi aggodalomra ad okot. A szennyvízvizsgálatok adatai is azt mutatják, hogy több helyen az országban stagnál vagy enyhéz emelkedésnek indult az örökítőanyag megjelenése a szennyvízben. 

Fokozott figyelmet kért mindaddig, amíg nem lesznek egyre többen beoltva. Kiemelte, hogy eddig 291 396 fő kapott oltást, közülük 110 395 fő már a másodikat is felvette. Hangsúlyozta, hogy az oltási tervnek megfelelően az egészségügyi dolgozók és az idősotthonok, bentlakásos szociális intézmények kampányszerű oltása már megtörtént. Az elmúlt napokban megkezdődött, ezen a héten folytatódik a védőoltásra regisztrált legidősebbek oltása a kórházi oltópontokon és a háziorvosoknál. Több mint 35 ezer idős embert oltottak már be, most folytatódik az idősek, és a magas kockázatú betegek beoltása.

Mint mondta, a Pfizer és a Moderna mellett ezen a héten már a Szputnyik és az AstraZeneca vakcinákat is használják az oltáshoz, és a mai napon újabb Pfizer-szállítmány érkezik, amelyből most először a háziorvosok is kapnak. Arra kérik a háziorvosokat, hogy a rendelkezésükre bocsátott lista alapján hívják be a rendelőbe azokat, akiket oltani tudnak.

Kérte továbbá a budapesti háziorvosokat, hogy válasszanak ki öt-öt főt, akiknek az oltása az oltópontokon fog megtörténni a Szputnyik-vakcinával. Most 2800 adagot tudnak ebből rendelkezésre bocsátani, ezt a regisztrált, nem krónikus betegek kaphatják meg, a maximális biztonságra törekedve. Elmondta, hogy további 20 ezer ember beoltására elegendő Szputnyik vakcinával rendelkeznek még, ennek a laboratóriumi vizsgálata folyamatban van.

Ugyancsak a háziorvosoknál kezdődik meg a 18-60 éves, krónikus betegséggel rendelkezők beoltása az újonnan érkezett AstraZeneca vakcinával. Fontosnak nevezte, hogy a háziorvosok pontosan gyűjtsék össze, hogy kit, milyen egészségügyi státusza alapján oltanak be ezzel, mert lehet olyan fiatal, aki több krónikus megbetegedésben is szenved, ezért igen magas kockázatú.

Müller Cecília kiemelte, ezen a héten igen nagy szerepe lesz a háziorvosoknak az oltásokat illetően, kérte, hogy legyenek ennek a nemes feladatnak az élén, és ne feledkezzenek meg a dokumentációról sem.

 

További programok »

FEL