Márton napi libaságok a Kölcsey oviban

2018. november 9. 16:32 | Szabó Rita

Játékos formában ismerkedhettek meg a legkisebbek a Márton napi hagyományokkal a Kölcsey Utcai óvodában. A tematikus hét zárásaként az óvó nénik, a szülők és a gyerekek közösen egy lámpás felvonulással zárták az őszi ünnepkör utolsó programját.

 

 

Libás dalokkal, versekkel és mondókákkal készültek a kicsik a Márton napi rendezvénysorozat befejező napjára. Békéscsabán a Kölcsey utcai óvodában egy héten át minden a hagyomány körül forgott, a pedagógusok több meglepetéssel készültek a gyerekeknek.

A tematikus héten a kicsik megismerték Szent Márton legendáját és különböző játékokban is részt vettek, melyek ugyancsak az ünnepkörhöz kapcsolódtak. A gyerekek a lámpás felvonulás előtt süteményt osztották szét. Az óvodapedagógusok ezzel a jószívűségre hívták fel a legkisebbek figyelmét.

– A programunk fő mozgatója a hagyományápolás, ez nagyon fontos számunkra. Egész évben meghatározza a tevékenységeinket. Az a tapasztalatunk is, hogy a szülők nagyon szívesen részt vesznek a hagyományőrző programjainkon. A Márton napi felvonulást követően nemsokára, egy hónap múlva kezdődik a családi karácsony – tájékoztatott Szvarnasz Alexandroszné a Kölcsey Utcai és Ligeti Sori Óvoda intézményvezető-helyettese.

Az egész hetes tematikus programot egy lámpás felvonulás zárta csütörtök este, melyre a gyerekek, a szülőkkel és az óvónőkkel közösen indultak el.

Ezek is érdekelhetik

További programok »

Itthon

Fókuszban a napszemüvegek: országos ellenőrzést indít a hatóság

A jó idő közeledtével egyre többen vásárolnak napszemüveget, ezért a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) országos vizsgálatot indított. A cél egyértelmű: kiszűrni a piacról azokat a termékeket, amelyek nem nyújtanak megfelelő UV-védelmet, és ezzel veszélyeztetik a vásárlók látását.
18:25
FEL