MARADJ OTTHON! – Márton Anita videóüzenete

2020. április 17. 11:00 | behir

A koronavírus-járvány megfékezése érdekében csökkenteni kell a személyes találkozókat, vagyis a legjobb megoldás, hogy otthon maradunk. Ennek, a legfontosabb üzenetnek a tolmácsolására kérünk fel Békés megyei közismert embereket. Mai üzenőnk Márton Anita olimpiai bronzérmes, világbajnoki ezüstérmes, fedett pályás világbajnok súlylökő.

Márton Anita 2001-ben kezdett atletizálni a Szegedi VSE színeiben. Korosztályában kiemelkedő sikereket ért el. 2006-ban súlylökésben felnőtt magyar bajnok lett szabadtéren és fedettpályán is.

2007-ben költözött Békéscsabára és lett az atlétikai klub versenyzője. A békési megyeszékhelyen Eperjesi László edző iránymutatásával került az atlétika legmagasabb szintjére (Eperjesi László a héten Mester-M díjban részesült). Kontinentális és világbajnokságokon is kimagasló sikereket ért el. 2016-ban a rioi olimpián felállhatott a dobogóra. Munkásságát számtalan díjjal ismerték el.

Az év magyar női atlétája címet 2014 óta hat alkalommal nyerte el. 2016-ban a Magyar Arany Érdemkereszt és a Békéscsaba sportjáért elnevezésű íjat vehette át. 2017-ben pedig az Év békéscsabai sportolónője elismeréssel gazdagodott.

Ha nem lenne koronavírus-járvány, akkor Márton Anita a tokiói olimpiára készülne. Nézzük meg videóüzenetét és fogadjuk meg a tanácsát!

 

További programok »

Sport

Még el se kezdődött az új idény, de Boér Gábor máris távozott Barcikáról

A Békéscsaba 1912 Előre korábbi vezetőedzője fél évig volt munka nélkül, mígnem júniusban leszerződött a Kazincbarcika együtteséhez, ahol egy új koncepciót vázoltak fel, hiszen több szempontból is megújult az NB II-es csapat. A hirtelen távozás mögött szakmai előrelépés áll, hiszen Boér Gábor az NB I-es Zalaegerszeg edzője lesz.
11:22
FEL