MARADJ OTTHON! – Lukács József videóüzenete

2020. április 1. 08:00 | behir.hu

A koronavírus-járvány megfékezésére érdekében csökkenteni kell a személyes találkozókat, vagyis a legjobb megoldás, hogy otthon maradunk. Ennek, a legfontosabb üzenetnek a tolmácsolására kérünk fel Békés megyei közismert embereket. Mai üzenőnk Lukács József, torna mesteredző.

Lukács József Szekszárdon született. 1964-ben, a Testnevelési Főiskola középiskolai tanári diplomának megszerzését követően költözött Békéscsabára, s kapcsolódott be a helyi tornasportba.

1979-ben nevezték ki a tornaszakosztály vezetőedzőjévé, egy esztendővel később lett főállású edző. A csabai tornászsikerek a 70-es évek közepétől – Lukács József aktív közreműködésével – ékeztek. Sorban jöttek a korosztályos és felnőtt bajnoki címek.

1983-ban felkérték a magyar női válogatott szövetségi kapitányává. Ő volt az első férfi kapitánya a női válogatottnak. Hat évig töltötte be e pozíciót, s ez alatt a szakmai vezetésével három Európa-bajnokságra, három világbajnokságra és a szöuli olimpiára is kijutott a felnőtt női csapat.

1989-ben mesteredzői címet adományoztak számára. A kapitányi teendők után Amerikában dolgozott, majd 1991-től újból a békéscsabai torna klub edzője lett.

Nemzetközileg ismert és elismert versenyzői: Nyeste Adrienn, Varga Adrienn és Kalmár Zsuzsa.

2002-ben nyugdíjba vonult Lukács József, de edzői pályáját folytatta.
Életművéért 2011-ben a magyar torna Halhatatlanjainak Klubjába választották.

Nézzük meg a videóüzenetét és fogadjuk meg a tanácsát!

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL