Az ünnepek után sok háztartásban maradnak meg különböző alapanyagok és készételek, amelyek megfelelő ötletekkel könnyedén új fogásokká alakíthatók. Tóth Zoltán szerint egy kis kreativitással nemcsak a pazarlás kerülhető el, hanem változatos és ízletes ételek is készíthetők.
– Ha például savanyú káposzta marad meg, abból később egy nagyon ízletes savanyú káposztaleves készíthető. A húsfélék szintén jól újrahasznosíthatók, akár tortillába tekerve. A tortilla szinte mindent „elbír”, rendkívül sokoldalúan felhasználható, és különösen a gyerekek körében népszerű, hiszen számos finom falat készíthető belőle – fogalmazott.

A halételek maradékaira is van megoldás – hívta fel a figyelmet a séf.
– A megmaradt halból például fasírtot készíthetünk. Ehhez a halhúst le kell darálni, sóval és borssal ízesíteni, majd tojást adunk hozzá, gombócokat formázunk belőle, zsemlemorzsába forgatjuk és kisütjük. A halas fasírt gyakorlatilag bármilyen körettel tálalható, így egyszerűen beilleszthető a hétköznapi menübe is – tette hozzá.