Már szilveszter délelőtt pukkan a pezsgő – idén is futással buliznak Csabán

09:10 | Kovács Dávid

A hagyományoknak megfelelően sportosan zárul az év Békéscsabán, hiszen a helyi atlétikai klub már harminchetedik alkalommal rendezi meg a szilveszteri futógálát. Az indulók idén rendhagyó beérkező érmet kaphatnak, valamint nevezésükkel a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítványt is támogathatják.

Látványos jelmezben érkezők, házi kedvenceikkel párban kocogók és félmeztelenül, csak egy szál rövidnadrágban feszítők gyülekeznek minden évben a sportcsarnok előtt az év utolsó napjának reggelén. Nem lesz ez másképp idén sem, hiszen Békéscsabán a szilveszteri buli már 14-15 órával éjfél előtt elindul. A futók ezúttal is több kategóriában jelentkezhetnek: a háromfős csapatok, az idősebbek és a rövidebb távokat kedvelők 2500 méteren indulhatnak, de lesz 3421 méteres futam, a legbátrabb amatőrök és az igazolt versenyzők pedig több mint 4,5 kilométeren mérhetik össze kitartásukat és gyorsaságukat. A szervezők már hetek óta azon dolgoznak, hogy a start pillanatában minden a helyén legyen, emellett pedig egy rendhagyó befutóéremmel készülnek a résztvevőknek.

– Speciális érmet kap minden futó, ez egy „puzzleérem”, amelynek a szilveszteri futóverseny lesz az egyik oldala, a másik felét pedig a tavaszi futógálán lehet majd megszerezni. Mind a két érem külön-külön is szép, de együtt nagyon jól mutat majd, akik gyűjtik az érmeket, azoknak kifejezetten különleges lehet majd. Ez ugyan nem egy jótékonysági futóverseny, azonban idén is szeretnénk segíteni, így minden nevezésből 500 forintot a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítványnak ajánlunk fel – fogalmazott Szabóné Csendes Ildikó ügyvezető, aki kiemelte: a családi váltón idén lazítanak, ezúttal három fős csapatok jelentkezését várják, így barátok, ismerősök, munkatársak is együtt mozoghatnak.

A gála természetesen a csabai klub nagy családját is összetartja, hiszen nemcsak a futók, hanem az ügyességi és dobószámok képviselői is ott lesznek majd a startnál. Az évzáró mulatságot a 16 éves gyalogló, Alföldi Sára Kata sem hagyja ki, aki idén többek között az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon képviselte a békéscsabai színeket.

– Már több alkalommal is indultam a szilveszteri futógálán, mindig nagy élményt jelent. Nagyszerű, hogy ilyenkor nemcsak sportolók állnak rajthoz, hanem családok, barátok együtt futnak, nagyon sokan kutyával érkeznek, csodálatos, hogy együtt töltjük az év utolsó napjának délelőttjét – emelte ki a fiatal atléta.

A futógálára még az utolsó pillanatban, a helyszínen is lehet nevezni reggel 8 és fél 10 között.

További programok »

Friss hírek

FEL