Már csak három nap és kezdődik a népszámlálás – A részvétel kötelező!

2022. szeptember 28. 16:42 | Hidvégi Dávid

Október elsején kezdődik a népszámlálás, amelyen minden állampolgárnak kötelező részt vennie. A Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint a kérdőíveket október 16-áig interneten lehet kitölteni, majd számlálóbiztosok keresik fel azokat a háztartásokat, amelyekből nem érkezett online visszajelzés.

Magyarországon legutóbb 2011-ben volt népszámlálás, a következő alkalom 2021-ben lett volna, azonban a koronavírus-járvány miatt ezt elhalasztották. A népszámlálás két részből áll: egy lakáskérdőívből, amelyben az ingatlanok helyzetét vizsgálják meg, illetve egy személyi kérdőívből, amelyből kiderül, hogy egy lakásban hányan élnek.

Az online kérdőíveket október 1-je és 16-a között lehet majd kitölteni. Aki az interneten keresztül nem küldi el válaszát, azt minden településen népszámlálóbiztosok keresik majd fel november 20-áig. Békéscsabán a jegyző számítása szerint 140 önkéntes segédkezik ebben. Bacsa Vendel kiemelte: akik a kérdezőbiztosokkal sem vették fel a kapcsolatot, azok november 21-e és 28-a között a városházán pótfelíráson vehetnek részt.

– A számlálóbiztosok névre szóló igazolvánnyal rendelkeznek majd, ezzel igazolják magukat. Az adatok felvitelére táblagépet használnak. Ami még fontos, hogy egy felkérő levél érkezik a háztartásokba, amelyek nem névre, hanem csupán az adott címre szólnak. Ezt követően a valós állapotot kell bevallani – tette hozzá a jegyző.

A jogszabályok szerint a népszámláláson minden állampolgárnak részt kell vennie, azonban az egészségi állapotra, a vallásra és a nemzetiségre vonatkozó kérdéseket nem kötelező kitölteni.

További programok »

Itthon

A fiatalok jövője az agráriumban van?

Ma az agrártechnikumok és -szakképző iskolák kiszámítható életpályát kínálnak, XXI. századi körülmények között XXI. századi tudást biztosítanak. A fiatalok a szakmájuk mestereivé válhatnak, továbbtanulhatnak, majd így a munka világában is sikeresen megállhatják a helyüket - mondta Nagy István agrárminiszter egy hétvégi díjátadó ünnepségen.
06:24
FEL