Már Bernben a csabai tornászok

2016. május 31. 15:06 | behir.hu

Már Bernben készül vasárnap óta az Európa-bajnokságra a Böczögő Dorina, Csányi Julianna, Divéky Luca, Kovács Zsófia és Makra Noémi összetételű női tornászválogatott és a Fehér Nóra, Jakab Noémi, Katona Barbara, Szabó Mónika és Szujó Dorka alkotta junior csapat is.

A felnőttek számára csütörtökön kezdődik a kontinensviadal, a magyar csapat az 3. csoportban lép a szerekhez. Mivel ez a kontinensviadal csapat Eb, így a legjobb nyolc együttes kerül be a szombati csapatdöntőbe, illetve szerenként a legjobb nyolc tornász, országonként kettő, a vasárnapi szerenkénti finálékba. Az Eb-n ötből csak három versenyző léphet a szerekhez, és mind a három eredménye számít, így hibázni nem lehet. Draskóczy Imre szövetségi kapitány csak a keddi pódiumedzés után hirdeti ki, hogy ki, melyik szeren indul. A kapitány elmondta, hogy a felkészülésben voltak mélypontok, de a csapat kijött a gödörből, és végül jó formában utazott el. A riói tesztversenyen olimpiai kvótás pontszámot szerző versenyzők, Makra Noémi és Kovács Zsófia várhatóan négy szeren mutatkoznak be. Makra térde és Kovács combsérülése is helyrejött, számukra egyébként dupla téttel bír az Eb, itt dől el ugyanis, hogy ki képviseli hazánkat az ötkarikás játékokon. Draskóczy Imre részletesen kiírta a válogatási elveket, melynek lényege az, aki fináléba kerül, és ott pontszerző helyezést ér el, az lesz olimpiai résztvevő. Egyéb esetekben a riói tesztversenyen elért eredmény a mérvadó. A férfiakhoz hasonlóan a nőknél is a kapitány hivatalos jelölése alapján a MATSZ elnöksége tesz majd javaslatot a Magyar Olimpiai Bizottságnak az egy női indulóról, a végső döntést pedig a MOB hozza meg a név szerinti nevezés elküldésével.

A felnőttek versenyével egy időben rendezik a juniorok kontinensviadalát, itt Fehér Nóra, Jakab Noémi, Katona Barbara, Szabó Mónika és Szujó Dorka szerepel. A vezetőedző elsősorban Szujó Dorkától és Fehér Nórától vár jó szereplést, Szujótól egyéni összetett finálét remél. Csapatban a junioroknál öt tornászt nevezhetnek, négy mutatja be gyakorlatát, és a legjobb három eredménye számít.

- Nem volt zavartalan a felkészülés, több hullámvölgy is volt, sérülések, betegségek, de örömteli, hogy már kijöttünk a gödörből. Nagyon reménykedem abban, hogy a két évvel ezelőtti 13. helyezésen tudunk javítani. Úgy gondolom, mind Makra Noéminek, mind Kovács Zsófiának van esélye a szerenkénti döntőkre, Noéminek akár felemáskorláton, akár gerendán, Zsófinak pedig ugrásban. Az ifiknél főleg egyéni összetettben várok finálés eredményt – fogalmazott Draskóczy Imre, szövetségi kapitány.

Program:

    - június 1. szerda magyarok: 10.00-12.10 junior selejtező (teljes eredmény 20.30 után)

    - június 2. csütörtök magyarok: 15.20-17.10 selejtező felnőtt (teljes eredmény 20.00 után)

    - június 3. péntek 19.00– 20.50 junior egyéni összetett finálé

    - június 4. szombat 17.00 – 18.50 felnőtt csapatfinálé

    - június 5. vasárnap 11.00-13.45 felnőtt szerenkénti finálék, 14.30 – 17.40 junior szerenkénti finálék

    - június 6. hétfő hazaérkezés 13.55 Liszt Ferenc repülőtér

További programok »

FEL