Május 24-én lesz a Trón alatt a király című mesedarab premierje

2022. május 23. 15:40 | Csiffáry Zsuzsanna

A Békéscsabai Jókai Színház hétfő délelőtt tartotta meg a Trón alatt a király című sajtónyilvános próbáját a teátrum nagyszínpadán. Szekernyés László mesejátékát Katkó Ferenc viszi színpadra, a bemutató május 24-én 9 órakor lesz.

A Jókai színház legújabb mesedarabjában vizsgázik Kristály Alexandra mint színészhallgató. A mesterségjegyet adó darabban nemcsak színészként működött közre, hanem rendezőasszisztensként is segítette társai munkáját.

– A Trón alatt a királyban aszisztáltam először, és számos kihívással találkoztam ezen munkafolyamat alatt. Annál is inkább, mert itt nemcsak a darabban játszott karakterre kell figyelnem és színpadra vinnem, hanem mindenkivel egységesen kell foglalkozni, a jelmezekről és a díszletről nem is beszélve. De mindenből tanultam, és úgy gondolom, hogy a megfelelő kommunikáció nagyon fontos – mondta el a hallgató. Hozzátette, színpadi karaktere és a darab vizuális világa közel állnak hozzá, hiszen most is szereti a meséket.

Trón alatt a király

A hazudós macskák manipulálják az embereket, hogy elérjék céljaikat. Ám lesz olyan karakter a darabban, aki kitartóan szembe száll a csalással.

 

Veselényi Orsolyával Dupla Dorottya hercegnőként találkozhatunk a mesében. A legfalánkabb macskát játssza el a Hazudós Macskák országában, aki mély érzelmeket táplál a király iránt, ám az utóbbi nem viszonozza szerelmét.

– A karakter, akit játszok mindig éhes, mint mindenki más, mert nincs élelem a Hazudós Macskák Országában. Éppen ezért kitalálják, hogyan támadják meg a szomszédos országot, ahol a szorgos macskák élnek, és tele van az éléskamra mindenféle finomsággal. Amellett, hogy falánk a karakterem, ráadásul még gonosz is, mert végül is áruló válik belőlem – fogalmazott Veselényi Orsolya. 

A Trón alatt a király előadással elsősorban a kicsiknek kedveskedik a teátrum, de a darab a felnőttek értelmezésben is sokatmondó lehet. A történet vezérszála a gonosz macskák és a dolgos, szorgalmas macskák küzdelméről szól. Illetve arról, hogy a rosszak hogyan befolyásolhatnak másokat annak érdekében, hogy elérjék célukat. Erről Katkó Ferenc, a darab rendezője nyilatkozott.

– Sok álnokságra van példa a mesében, de a végén mindenki elnyeri a méltó jutalmát. Azt gondolom, hogy a Trón alatt a király tartalma egy  felnőtt történetben is megállná a helyét. Az hogy hogyan tudunk manipulálni embereket, hogyan tudunk esetleg másokat manipulációval kiemelni, hogy aztán eltávolítsuk, hogy a helyére kerüljünk, előfordulhat a való életben is, és sok mindent felismerhetnek a felnőttek is – mondta el Katkó Ferenc.

A mesejáték a végzős színész osztály vizsgadarabja, amelynek Katkó Ferenc egyben osztályfőnöke is. A rendező elmondta, hogy minden évben a színház gondozásában kerül színpadra egy előadás, amelyben a végzősök megmutatják szakmai tudásukat.

További programok »

FEL