Majális a ligetben

2019. május 1. 17:38 | Szabó Rita

Egy év kihagyás után újra kettős programmal várták a békéscsabaiakat a ligetbe május elsején. A Körösök Völgye Natúrpark Egyesület rendezvényével egyrészt felidézte a hagyományos majális hangulatát, másrészt pedig környezettudatosságra serkentő foglalkozásokkal is készült a kilátogatóknak. 

 

 

Az érdeklődők az idei majálison egy tartalmas programsorozat közül válogathattak. A szervezők a Magyar Natúrpark Szövetség és az Agrárminisztérium támogatásával az Ébresztő Natúrpark Környezeti Nevelési Programsorozat részeként környezettudatosságra nevelő kézműves foglalkozásokkal várták a gyerekeket a látogatóközpont nagytermében, az udvaron pedig kerékpáros szemléletformáló KRESZ parkot próbálhatnak ki a legkisebbek. - árulta Pócsi Gabriella a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület vidékfejlesztési- szakértője.

A Körösök Völgye Natúrpark Egyesület a Zöldülj!Fordulj! vándorkiállítását is kibővítette, amely szintén a környezetvédelemhez kapcsolódott. A családok egy versenyen vehettek részt, amelynek végén jutalomban részesülhettek.

A majálison helyi termelők és kézművesek portékáiból válogathattak a kilátogatók. Több, mint húsz árus pakolt ki a rendezvényre, köztük Domokos Mária őstermelő is, akitől szezonális gyümölcsöt lehetett vásárolni. Az őstermelő hét éve foglalkozik epertermeléssel.

– Úgy veszem észre, hogy egyre jobban kezd a munkánk gyümölcse beérni. Egyre többször és egyre jobban keresik a hazai termékeket, illetve vannak olyan vevők, akik kimondottan termelőtől szeretnek vásárolni. Most is több kedves vásárlónktól megkaptam, hogy a mi magyar eprünknek nem olyan íze van, mint azoknak a gyümölcsöknek, amelyeket a nagy áruházláncok kínálnak. A vásárlók is észreveszik a különbségeket és látszódik, hogy mi termelői magyar epret árulunk - fogalmazott az újkígyósi árus.

A hagyományos majálisokhoz kapcsolódó elemek, mint a céllövölde, az ugrálóvár és a körhinta sem maradt ki a programkínálatból.

 

További programok »

FEL