Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést kapott Harangozó Imre néprajzkutató

2022. augusztus 19. 15:43 | behir

Harangozó Imre tanárnak, néprajzkutatónak, az Ipolyi Arnold Népfőiskola alapító elnökének a Kárpát-medence kultúrájának megőrzéséért és átadásáért folytatott munkáját Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetéssel ismerték el.

Harangozó Imre a közösségi oldalán így írt erről: "A tanítóképző három debreceni évétől eltekintve születésem óta Újkígyóson élek. Sokszor, sokhelyütt elmondtam már, hogy furcsa módon, mintha velem született volna a néprajz, a népi kultúra iránti vonzalom. Hat, vagy inkább hét éves lehettem, amikor a házunk padlásán összeszedett tárgyakból kis múzeumot állítottam össze az istálló egyik szegletében. Valósággal elvarázsoltak a környezetemben élő csizmás, kalapos bácsik, fejkendős öregasszonyok. Ittam a szavaikat, lestem a kezüket, arcuk rezdülését, gesztusait. Az egész valahogy így kezdődött… Illúzióktól sem mentes fiatal felnőttként olyan emberekkel találkoztam, akik meghatározták egész további életemet. Ekkoriban találtam haza Erdélybe is…
 
Soha, semmilyen intézmény, támogatói, munkatársi háttér nem állt mögöttem. Így anyagi háttér sem. Csak emberek, emberi kapcsolatok, gondolatok és ügyek mentén épülő barátságok. Rajtuk keresztül tárult föl az iskolában nem tanult 20. századi magyar sors, pontosabban az együtt élő tucatnyi nép sorsa. Tragikus, fájdalmas, sokszor véres és egymásnak feszülő sors – tagadott módon, vagy fölismerten közös eredővel. Benne, mögötte pedig ott rejtőzik valami titkos őstudás, mesék, mondák, imádságok és balladák– Nagy László szavával élve „dúlt hitek” világa. Az, ami szinte elválaszthatatlan az igazi, a megélt, megvallott élő és ható vallásos hittől. Székely, ruszin, szlovák, román, vend, csángó, zsidó és roma emberek közös hite és hódolata az Örökkévaló előtt. Legalább is az, ami megmaradt belőle a sok évszázad, évtized kölcsönös és egymásnak feszülő uszítása, pusztítása után is.
 
Most lékben, talán tizenöt évesen édesapámmal Apáti-puszta füvét taposom. Ő egy gödörre mutat – egy sohasem volt kút nyomára, amit nagyapám kezdett el ásni, saját tenyérnyi, pusztai földjén. Nem jutott le a vízig, a munka az ő korai és váratlan halála miatt félbe maradt. Induljunk hát, innen Harangozó Imre nagyapám puszta mélyén rejlő alig-kútjától. Sinka sorait is sokszor idézetem már: „Nagyanyáim s a szépanyáim / lelke dalolt nekem a pusztán, / hogy keljek fel a virágok közül, / s induljak el e dalok jussán; / hagyjam magára a nyájat, / mert felőlem az rendeltetett, / hogy vihar fújja meg a számat…”
 
Ujjammal most a polcon sorakozó könyvek gerincét érintem. Eddig ennyire futotta az erőmből, ahogy írtam, Újkígyósról, intézmény és munkatársi háttér nélkül: Radna fényes csillagától a Napkeleti kalászatig… Talán ott rejtőzik a címekben a valódi támogatók neve is: A régi atyáktól Szűz Máriáig – s egészen addig, Aki megmutatott mindent, ami szép!
Talán a hála a legfontosabb és legerősebb, amit most érzek…"
 
A kitüntetéshez szívből gratulálunk!

További programok »

Kultúra

FEL