Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott Dobókői György

2021. augusztus 20. 14:36 | behir.hu

Nemzeti ünnepünk alkalmából Áder János köztársasági elnök – Orbán Viktor miniszterelnök előterjesztésére – Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozott Dobókői Györgynek. A Békés Megyei Kormányhivatal Közlekedési, Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály nyugalmazott főosztályvezetője a kitüntetést Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztertől vette át.

Az idén júniusban, mintegy 42 esztendő közszolgálati jogviszonyt követően nyugállományba vonult Dobókői György megalakulása, 2011 óta vezette a Békés Megyei Kormányhivatal nevében többször változott közlekedési főosztályát. Előtte a Békés Megyei Közlekedési Felügyelet igazgató-helyetteseként majd igazgatójaként, illetve a Nemzeti Közlekedési Hatóság Dél-alföldi Regionális Igazgatósága főosztályvezetőjeként dolgozott. Dobókői György a győri Széchenyi István Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola elvégzését követően a Békés Megyei Közúti Igazgatóságnál kezdte pályafutását, de dolgozott a Békés Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága Közlekedési Osztályán is.

Munkája mellett tizenhat éven keresztül a Közlekedéstudományi Egyesület Békés Megyei Területi Szervezete titkári teendőit is ellátta, 2004 óta szervezet elnöke. Ugyancsak 2004 óta a Békés Megyei Balesetmegelőzési Bizottság társelnöke. Tagja a Közlekedéstudományi Egyesület országos elnökségének, és a Közlekedéstudományi Szemle szerkesztőbizottságának is. A Takács Árpád kormánymegbízott kezdeményezésére 2018-ban megalakult Békés Megyei Munkahelyek Biztonságáért Munkacsoport vezetője. Továbbra is dolgozik az Innovációs és Technológiai Minisztérium vizsgabiztosaként.

Munkáját Széchenyi István-emlékplakettel, 2013-ban Jáky József-díjjal jutalmazták. A Nemzeti Közlekedési Hatóságtól megkapta a Szolgálati Jelvény arany fokozatát, 2018-ban a nemzeti fejlesztési miniszter Közlekedésért Érdemérmet adományozott számára.

Dobókői György kormánytisztviselői esküjéhez híven mindvégig a közjó, az emberarcú, ügyfélközpontú szolgáltató közigazgatás megteremtésén munkálkodott.

Forrás: Békés Megyei Kormányhivatal

További programok »

FEL